Csak prémiumot kap a csatár

VARGA T. RÓBERTVARGA T. RÓBERT
2004.10.06. 20:57
Címkék
"Remélem, tudok majd segíteni a csapaton, és persze magamon is" - jelentette ki Horváth Ferenc, miután eldőlt, hogy november 30-ig az FC Fehérvárnál folytatja pályafutását.
A 32-szeres válogatott támadó május végén hagyta el a portugál Estorilt, azóta egyfolytában csapatot keres. Kétszer egészen közel került a Ferencvároshoz, ám a szerződésből nem lett semmi. Megkörnyékezte több más magyar élvonalbeli alakulat is, mígnem szerdán megállapodott a székesfehérváriakkal.
Szóval a piros-kékeknek segítene - már amennyiben valóban tud segíteni. Elvégre hónapok óta nem lépett pályára tétmeccsen, s ki tudja, milyen formában van.
Mindenesetre Csucsánszky Zoltán, a Fehérvár technikai igazgatója és az érintett is bizakodó. Előbbi azt mondja, nincs vesztenivalójuk, mert olyan feltételekkel állapodtak meg a csatárral, amilyeneket a Ferencváros is ajánlott, azaz se fizetést, se aláírási pénzt nem kap, mindössze prémiumot, amelyet, ugye, mindenképpen ki kell fizetni - vagy Horváth Ferencnek, vagy másnak.

Véget ért Horváth Ferenc kálváriája, a csatár nyolc meccsen bizonyíthat (Fotó: Németh Ferenc)
Véget ért Horváth Ferenc kálváriája, a csatár nyolc meccsen bizonyíthat (Fotó: Németh Ferenc)
Véget ért Horváth Ferenc kálváriája, a csatár nyolc meccsen bizonyíthat (Fotó: Németh Ferenc)
"Ferihez hasonló kvalitású játékost ennyi pénzért nehéz lett volna találni" - tette hozzá az amúgy is csatárhiányban szenvedő gárda elöljárója. Horváth Ferenc azzal érvelt, hogy május végén még bajnokit játszott, az eltelt időben pedig Simon Balla István erőnléti edző segítségével tartotta karban az izomzatát.
"Nyolc mérkőzést játszunk az év hátralévő részében, s bizonyítom majd, nem volt hiábavaló foglalkoztatni" - mondta bizakodva a labdarúgó, s hozzátette, korábban hívták Kispestre és Diósgyőrbe is, de ezen ajánlatok, noha korrektek voltak, nem vetekedhettek az érzelmekkel. ("Szép éveket töltöttem korábban Fehérvárott.")
S hogy az FC Fehérvár miként segít a labdarúgón? Egyrészt foglalkoztatja, másrészt decemberben, ha úgy alakul, elengedi.
"Bevallom, nem nagyon akartam itthon futballozni. De egyre nehezebb magyarként légióskodni, rengeteg a játékos, kevés a fizetőképes együttes, ráadásul a brazilok vagy éppen a románok feleannyiért aláírt, mint mi. Akadtak lehetőségeim, de azok vagy anyagilag, vagy szakmailag nem feleltek meg. Most itthon maradok, aztán meglátjuk, mi lesz az év végén. Ha nem sikerül külföldre igazolnom a télen, akkor se történik tragédia" - fejtegette jövője lehetséges alakulását Horváth Ferenc.
"Természetesen szeretnénk, ha maradna a bajnokság végéig, de tisztában vagyunk azzal, hogy hosszabb távú tervei vannak. Négyéves megállapodással tehát hiába invitáltuk volna. E két hónap alatt megismerkedhet az itteni lehetőségekkel is, és még az is lehet, hogy közösen elindulunk felfelé" - érvelt Csucsánszky Zoltán.
Ez aztán a kölcsönös segítségnyújtási egyezmény!
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Belfastban lép pályára a magyar válogatott az NL-ben

Minden más foci
1 perce

Jó szerencsét Belfastban!; George Best emlékeinek nyomában

E-újság
3 perce

Nemzetek Ligája: Európa legfeszültebb meccsét rendezték a Nagyerdei Stadionban

Minden más foci
14 perce

Klopp első hazai meccsén történelmet írtak a görögök – először verték meg a németeket!

Minden más foci
19 perce

Nyland óriási bakiját nem bírták el a norvégok, nyertek a portugálok Oslóban

Minden más foci
21 perce

WNBA: hazai vereséggel kezdte a rájátszást Juhász Dorka csapata

Kosárlabda
41 perce

Valami Amerika – elképesztő verseny végén Brandon McNulty lett az új világbajnok

Kerékpár
58 perce

Laver-kupa: az európai válogatott nyert Londonban

Tenisz
1 órája