Orbán Viktor lett Nagy László helyettese
Ez ám a hír: Orbán Viktor irányítja mától az NB II-es Felcsút edzéseit. Magyarország előző miniszterelnöke a betegeskedő Nagy Lászlót pótló Pálinkás András helyére ugrik be csütörtökig, mivel az edző az utánpótlás-válogatottal Máltára utazott.

Orbán Viktor keményebb oldaláról is bemutatkozhat, hiszen három napig ô dirigálja a felcsúti futballisták edzését (Fotó: M. Németh Péter)

Orbán Viktor keményebb oldaláról is bemutatkozhat, hiszen három napig ô dirigálja a felcsúti futballisták edzését (Fotó: M. Németh Péter)
"Amikor még nem volt téma, hogy helyettesítenie kell minket, én már akkor is beszéltem Orbán Viktorral arról, hogy segítse a munkánkat - mondta a szívműtét előtt álló Nagy László, akit a hét második felében operálnak majd. - Biztos vagyok abban, hogy mindent egyeztettek Pálinkás Andrással, és így felkészülten érkezik majd a foglalkozásokra. A játékosok elfogadják őt, úgy kezelik, mint futballistát. A csapat tagjai már csak a rutinja miatt is tisztelik, hiszen jól lát a pályán, igaz, éppen amiatt, hogy már nem ma kezdte a pályáját, nem tud mindent megcsinálni. Nem lesz semmi gond az edzéseken, Orbán Viktor igazi vezér a pályán, úgyhogy nyugodtan rábízhatom a csapatot."
A politikus ma délelőtt tartja első edzését a felcsúti stadionban, de hétfőn, amikor a hírt hallva megkerestük, nem akart lapunknak nyilatkozni az ideiglenes megbízásával kapcsolatban.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik








