Néhány nap a sztárcsapatoknál

2004.12.07. 21:37
Címkék
A bajnokság őszi zárása után a III. UEFA pro-licences tanfolyam hallgatói tanulmányútra indultak.
Prukner László igazán jól járt, hiszen a Milannál vendégeskedett (fotó: Laufer László)

A szakemberek csak olyan külföldi együtteseket látogathattak meg, amelyek szerepelnek valamelyik nemzetközi kupában. Az edzések megtekintése mellett a magyar szakembereknek interjút kellett készíteniük a csapat vezetőedzőjével, és persze tanulmányozták a klubok működését. Feltétel volt, hogy bajnoki meccset is a helyszínen nézzenek végig. A hallgatók közül Nagy Tamás és Prukner László az olasz AC Milan, Hámori György és Lóczi István az ugyancsak olasz Juventus, Gálhidi György a svájci Basel, Tóth Bálint és Ôze Tibor a belga Standard Liége, Supka Attila és Herédi Attila a német Bayern München, Lőrincz Emil és Csertői Aurél a holland PSV Eindhoven, Szepessy László az belga Anderlecht, Simon Antal és Lengyel Ferenc pedig az osztrák Austria Wien munkáját figyelte.
Legfrissebb hírek

Lőw Zsolt a BL-döntőről: 51:49 arányban a Paris Saint-Germaint tartom esélyesebbnek

Bajnokok Ligája
7 perce

Ciprus ellen győzött férfi röplabda-válogatottunk Fonyódon

Röplabda
25 perce

Ronaldo duplázott, először bajnok vele az Al-Naszr – videó

Minden más foci
38 perce

Révész Bulcsú és Nagy Erik is kiesett a sznúker Q School első tornáján

Egyéb egyéni
1 órája

Öt éven belül visszajutna az NB I-be a Haladás

Labdarúgó NB II
1 órája

Vb 2026: angol bajnokok és egy váratlan visszatérő a norvég keretben

Foci vb 2026
1 órája

Az FTC simán megnyerte a női vízilabda ob I döntőjének első meccsét

Vízilabda
2 órája

Robbie Keane és Szerhij Rebrov is jelölt a Slovan Bratislava kispadjára

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik