Pályazűr van Debrecenben is

Á. L.Á. L.
2005.01.06. 21:19
Címkék
Kritikus helyzetbe kerülhet az itthon irigyelt DVSC-MegaForce: a klub utánpótlásegyütteseinek, olykor az első csapatnak is otthonául szolgáló, egyébként igencsak lelakott Vágóhíd utcai stadiont is magába foglaló területet ugyanis értékesíteni kívánja a tulajdonos MÁV Rt.
Az értékesítési verseny során természetesen a piros-fehér gárdát működtető DVSC Futball Szervező Rt. is pályázik. A január 10-ei beadási határidőt követően elvileg két héten belül sor kerül a beadványok elbírálására, illetőleg az eredményhirdetésre, bár az eladó, azaz a MÁV élhet 30 napos halasztási jogával.
A sporttelep eddigi működtetője, a futballcégben érdekelt városi önkormányzat a pályázatot illetően a minap támogatásáról biztosította a többségi tulajdonost, ám önmagában ez semmire sem garancia, amennyiben ugyanis egy, a területen bevásárlóközpontot felhúzni szándékozó befektetői csoport például egyszerűen jobb ajánlattal rukkolna elő, mint a futballvállalkozás, csöppnyi hátszél ide vagy oda, aligha lesz kétséges a befutó - a "pálya helyett plaza" mifelénk egyébként is bevett, lassan másfél évtizede szisztematikusan előforduló modell. A vizeslepedő húzgálása előtt azonban nem árt tisztázni: a területre záros időn belül immár másodszor írt ki pályázatot a vasúttársaság, s a DVSC a nyitó körben is a jelentkezők között volt…
A szituáció fenyegető voltát érzékeltetendő azért idéznénk a labdarúgó-rt. ügyvezetőjének, Szilágyi Sándornak a szavait: "Kilátástalan helyzetbe kerülhetünk, ha nem nyerünk a pályázaton. Hol helyezzük el például a nyolc utánpótlásgárdánkat, hol játszik a hozzánk tartozó kétszáz gyerek?"
A Karcag elleni, január 19-én esedékes első felkészülési mérkőzését, pályázat ide vagy oda, még mindenképpen a kétes jövőjű stadionban játssza a Loki (Supka Attila hétfőn vezényli az idei első edzést), sőt január 22-én a Hajdúnánás látogatását sem befolyásolja annak végeredménye; 26-án a keret fele alkotta csapat a Baktalórántházával, a többiek a Szolnokkal meccselnek, míg február 2-án a Békéscsaba, 5-én az Orosháza lesz az ellenfél. Az év második havában a tervek szerint edzőtáborba vonul a DVSC, az útirány Spanyolország, Ciprus vagy Törökország lehet - ha már a Vágóhíd utca esetleg bezár.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a terem-bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Perisic góljával szerzett vezetést Horvátország, Cristiano Ronaldo büntetőjével egyenlített Portugália – videó

Foci vb 2026
3 perce

Az első félidőben nincs gól a Portugália–Horvátország rangadón

Foci vb 2026
43 perce

Bármi van, Cristiano Ronaldo a vb után visszavonul a válogatottól

Foci vb 2026
1 órája

Portugália vagy Horvátország? Már megy a tizenhatoddöntő legjobban várt meccse

Foci vb 2026
1 órája

Vb 2026, a legjobb 16 közé jutásért: Portugália–Horvátország 1–1

Foci vb 2026
1 órája

Megdőlt Zenga abszolút vb-csúcsa, Oyarzabal eredményessége a párját ritkítja a spanyoloknál

Foci vb 2026
1 órája

„A nagy csapatok akkor lépnek elő, amikor a legjobban kell” – Luis de la Fuente a spanyolok háromgólos győzelme után

Foci vb 2026
2 órája

Pénteki sportműsor: nincs megállás a foci-vb-n, Fucsovicsra újabb kiemelt vár Wimbledonban

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik