Waltner Róbert Angyalföldön

Munkatársainktól MunkatársainktólMunkatársainktól Munkatársainktól
Vágólapra másolva!
2005.01.25. 22:00
Címkék
A Vasassal edzett tegnap Waltner Róbert. A hatszoros válogatott csatár némi huzavona után békében vált el eddigi klubjától, a Zalaegerszegtől. A megegyezés még hétfő délelőtt megszületett, amikor is a támadó Tóth Gézával, az egerszegi futball-rt. elnökével tárgyalt, s végül úgy döntöttek, hogy közös megegyezéssel szerződést bontanak.
"Sokat töprengtünk a családommal arról, miként határozzak - mondta Waltner Róbert. - Imádom Zalaegerszeget, vasárnap este még a feleségem is sírva fakadt, hogy ne menjünk el. Ha a szívemre hallgatok, biztos, hogy maradok, hiszen már azt is kinéztük, hogy az albérlet helyett hol veszünk lakást. De ahogy elkezdtem számolgatni, mekkora pénzkiesést jelentene, ha maradnék, kiderült: csomagolnom kell. Hetven százalékkal lett volna ugyanis kevesebb az éves juttatásom, mint eddig. A futball a szakmám, máshoz nem értek. Ha a következő években nem alapoznám meg a jövőmet, meglehetősen nehéz időszak várna rám az aktív sportolás befejezése után."
Arra a kérdésre, hol folytatja a pályafutását, Waltner Róbert azt felelte: még nem döntött. A holland Utrechtnél járt próbajátékon, de van más külföldi ajánlata, és itthonról is keresik. Saját bevallása szerint a debreceniek jó szerződést tettek le az asztalra, mégis megköszönte a megkeresésüket. "Az ok maradjon közös titkunk Szima Gábor tulajdonossal…" - tette hozzá Waltner Róbert.

Ellenfelekbôl csapattársak lehetnek: Waltner Róbert (fehér mezben) a jövôben Molnár Zoltánnal (hátul) együtt küzdhet a Vasas sikereiért (Fotó: Unger Tamás)
Ellenfelekbôl csapattársak lehetnek: Waltner Róbert (fehér mezben) a jövôben Molnár Zoltánnal (hátul) együtt küzdhet a Vasas sikereiért (Fotó: Unger Tamás)
Ellenfelekbôl csapattársak lehetnek: Waltner Róbert (fehér mezben) a jövôben Molnár Zoltánnal (hátul) együtt küzdhet a Vasas sikereiért (Fotó: Unger Tamás)
Ami viszont nem titok: a csatár tegnap a Vasasnál edzett, és Angyalföldön nagy tétben fogadnának rá, hogy a Fáy utcába igazol. A jelenlegi állás szerint a Ferencvárostól már leigazolt Kiss Györgyön kívül a téli átigazolási időszakban a Fáy utcába szerződik Zalaegerszegről Ivan Janjics, Gyánó Szabolcs és Waltner Róbert is. Információnk szerint napokon belül elkötelezik magukat a Vasashoz (úgy tudjuk, nekik már lakást is szereztek). Jó esély van a szintén Angyalföldön edző, az ősszel még Vácott futballozó Ráki Árpád szerződtetésére is, vagyis az egyik legjobban erősítő csapat lehet a Vasas a téli holt szezonban.
Ami a távozókat illeti, Ferenczi István és Filó Attila elköszönt a piros-kékektől, és elbúcsúzhat a Tatabánya és a Felcsút által megkörnyékezett Kollár Zsolt is, akit alighanem kölcsönadnak majd.
A porcsérüléssel bajlódó Győri Jánost a jövő hét elején atroszkópos módszerrel megműtik, de harcképtelen Tóth András és a hét végi, pápai teremtornán vállhúzódást szenvedett harmadik számú kapus, Tóth Zoltán is. Kiss Györgynek a dereka fáj, ám a védő ennek ellenére is vállalhatja a játékot a mai, 14 órakor kezdődő felkészülési mérkőzésen. A Láng Vasas-pálya műfüves pályáján az ellenfél az NB I B-s listavezetője, a REAC lesz. Az Újpest a terembajnokság döntője miatt lemondta a szombatra tervezett találkozót, így a Vasas 11 órától Rimaszombat együttesét látja vendégül a Láng-pályán.

Szavazás

Minek köszönheti a Debrecen bajnoki címét?

Legfrissebb hírek

Nicolas Jackson és Cherif Ndiaye szállította Szenegálnak a magabiztos győzelmet az ANK-n

Minden más foci
6 perce

Az Esztergom óriási izgalmak után jutott tovább a női kézilabda Magyar Kupában

Kézilabda
28 perce

Kialakult a négyes döntő mezőnye a férfi röplabda Magyar Kupában

Röplabda
1 órája

Gyász: 27 évesen elhunyt az Európa-bajnok norvég sílövő, Sivert Bakken

Téli sportok
1 órája

Az év legnézettebb videói: amikor Gulyás Michelle átvehette az Év Női Sportolójának járó díjat

Egyéb egyéni
1 órája

A Falco 20 ponttal nyert az Alba Fehérvár ellen a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
1 órája

Az Újpest bejelentette román szélsőjének a távozását – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája

A DVSC kapusa szerint Jordanovnak szerencséje volt a félpályás gólnál

Labdarúgó NB I
3 órája
Ezek is érdekelhetik