Debrecenben eltűnőben egy régi bázis

Á. L.Á. L.
2005.01.26. 22:28
Címkék
Szerdán hirdették ki a MÁV Rt. tulajdonában lévő - a DVSC-MegaForce és a futballklub utánpótláscsapatai által is használt Vágóhíd utcai sporttelepet magába foglaló - terület értékesítésére kiírt pályázat végeredményét.
A döntés akár a pesszimista jóslatok beteljesüléseként is értelmezhető, ám ez mit sem változtat a lényegen: a döntnökök nem az ingatlanért mások mellett versenybe szálló DVSC Futballszervező Rt. beadványát ítélték a legjobbnak. Ami azt jelenti, hogy az első osztályú futballcsapatot működtető, valamint a DVSC Utánpótlás-nevelő Kft.-ben 50 százalékban résztulajdonos gazdasági társaság együttesei kiszorulhatnak a Loki által "ősidők" óta használt, ütött-kopott, ám így is nélkülözhetetlennek minősíthető bázisról.
A feltételes mód használata két okból sem véletlen. Egyrészt a Vágóhíd utcai "futballszektort" (füves és salakos pálya) eddig bérlő s a klub rendelkezésére bocsátó városi önkormányzat - amely egyaránt tulajdonos a DVSC Futballszervező Rt.-ben és az Utánpótlás-nevelő Kft.-ben - 2004 decemberében, az utolsó pillanatban a hatályos jogszabályoknak megfelelően elővásárlási jog bejegyzését kérte. Amennyiben az önkormányzat élni kíván ezen jogával, 60 nap áll rendelkezésére, hogy erről nyilatkozzon a MÁV Rt.-nek, s ez esetben merőben új helyzet áll elő (kérdés persze, hogy a város által teendő ajánlatra rábólintana-e a vasúttársaság…). Másrészt a pályázati feltételek közt akadt egy pont, amely kikötötte: a vevőnek 2010-ig a teljes területet sportcélra kell használnia, amely felveti azt a lehetőséget, hogy a pályázati szakaszban nyertes befektetőcsoportok egyezségre jutnak az önkormányzattal - vagy a futballcéggel - a sporttelep további bérletéről. Mindazonáltal a két verzió felvet néhány kérdést. Például: inkább megéri a helyi önkormányzatnak egy lelakott ingatlan - amelyen csupán két pálya található - megvétele és annak esetleges felújítása, mint csaknem azonos summáért a kampányidőszakban rendre előkerülő Gázvezeték utcai utánpótlásbázis (a pályák száma sajtótájékoztató-függő, rendszerint hét-tíz között mozog) kiépítése?
Amelyre egyébként emberi számítás szerint a futballvállalkozás is szívesebben áldozna. És persze arra sem érdemes mérget venni, hogy a fentebb citált "sportcélú felhasználás" kitétel teljesül. Mint az a DVSC hivatalos honlapján olvasható, a pályázaton nyertes cégekben érdekelt vállalkozó a Vágóhíd utcai sporttelep melletti Kinizsi-pályát felölelő terület tulajdonosa is. Ami tény: az egykori küzdőtéren ma méteres gaz virít…

Szavazás

Minek köszönheti a Debrecen bajnoki címét?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Megvannak a Svájc–Algéria kezdőcsapatai

Foci vb 2026
8 perce

CR7 kiegyenlített, Ramos megnyerte: Portugália a 94. percben fordítva ejtette ki Horvátországot, s nyolcaddöntős!

Foci vb 2026
45 perce

A mozgalmas és drámai második félidőben hiába vezetettek a horvátok, Portugália fordított és bejutott a nyolcaddöntőbe

Foci vb 2026
46 perce

Ez mennyin múlt? – képen a les CR7 első, elvett góljánál

Foci vb 2026
1 órája

Horvátország vezetésére Cristiano Ronaldo büntetőből válaszolt, a hajrában Goncalo Ramos révén továbbment Portugáliát – videó

Foci vb 2026
1 órája

Az első félidőben nincs gól a Portugália–Horvátország rangadón

Foci vb 2026
2 órája

Bármi van, Cristiano Ronaldo a vb után visszavonul a válogatottól – legalábbis testvére szerint

Foci vb 2026
2 órája

Portugália vagy Horvátország? Már megy a tizenhatoddöntő legjobban várt meccse

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik