Üllői út: vírusveszély!

2005.03.04. 21:26
Címkék
Lipcsei Pétert ágynak döntötte az influenza. A Ferencváros csapatkapitánya már a csütörtök esti szurkolói ankétra sem ment el a magas láz miatt, s persze kihagyta a pénteki edzést is, ám nem egyedül ő hiányzott a foglalkozásról.
László Csaba csupán nyolc labdarúgót számlálhatott az első csapat keretéből, ezért aztán átmozgató edzés után hazaengedte a labdarúgókat, majd az együttes vezetőedzője döntött, nem játsszák le a mára tervezett Dunaújváros elleni mérkőzést, amelyre Székesfehérvárott került volna sor. Úgy tűnik, "kapóra jött" a Ferencvárosnak a bajnoki rajt elhalasztása, hiszen a sérülések és az influenzajárvány miatt a 22-es keretből csupán nyolcan egészségesek. Erről is szó volt a csütörtöki szurkolói ankéton, amelyen László Csaba vezetőedző bajnoki címet ígért a lelkes szurkolóknak.

Az ankéton Tepszics Ignác sportigazgató nyíltan beszélt a klub gondjairól, elismerve a tartozások tényét. Elmondta, 300 millió forint adóssága van a labdarúgócsapatot működtető Rt.-nek, ebből 150 millió a játékosok jussa. Tepszics Ignác úgy fogalmazott: napról napra közelebb a megoldás, azaz az FTC kilábal a nehéz gazdasági helyzetéből. Szót kért az ankéton Hermány Csaba, az Rt. igazgatótanácsának tagja, aki a T-Mobile-t képviseli a vezetésben. Elhangzott, a cég vezetősége reméli, hogy az ősszel ismét nemzetközi kupákban szerepelhet majd a Ferencváros.

Szavazás

Minek köszönheti a Debrecen bajnoki címét?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Európai kézilabdaligák: Ogonovszky Eszter csapata döntős a spanyol élvonalban

Kézilabda
2 órája

Vasárnapi sportműsor: kezdődik a Roland Garros, Európa-kupa-döntőt játszik a Tatabánya

Minden más foci
2 órája

Darts: Van Gerwen a gyenge kezdés után döntő legben jutott tovább

Egyéb egyéni
3 órája

La Liga: kiesett a Mallorca és a Girona

Spanyol labdarúgás
3 órája

Fontos német győzelem a magyar csoportban a hoki vb-n, bajban a svédek

Jégkorong
3 órája

A Mercedes újra kibérelte az első sort: Russell a végén lopta el a show-t

F1
3 órája

Dani Carvajal gólpasszal búcsúzott, a Real Madrid hatgólos meccsen nyert az évadzárón

Spanyol labdarúgás
4 órája

Lewandowski betalált, de az utolsó meccsén kikapott a Barcelona

Spanyol labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik