Van edző és még sincs edző

2005.03.12. 00:09
Címkék
Szurgent Lajos hivatalosan nem lehet kispesti vezetőedző, mert nincs meg a pro-licences képesítése. Mindez péntek délután derült ki, miután a piros-fehér-feketék levelére (melyben azt kérték, hogy a következő tanfolyamra Szurgent Lajost vegyék fel, addig pedig hadd üljön a kispadon) nemleges válasz érkezett.
Jöhetett a vészmegoldás: Gergely Károly lesz a Honvéd edzője, Szurgent Lajos pedig szakmai és kommunikációs igazgatóvá lép elő - utóbbi kitétel fontos, így ő nyilatkozik majd a sajtónak.

Persze, nemcsak fizetett néző lesz az egykori győri szakvezető, tanácsokkal látja el a kispestieket - ám csak a jövő héttől.
"Nincs különösebb probléma azzal, hogy Gergely Károly is Kispestre került, szívesen vesszük a segítségét - mondta Szurgent Lajos. - Igaz, szegény influenzás, így ezt a debreceni mérkőzést ki kell hagynia. Én sem mondtam le arról, hogy megszerezzem a pro-licencet, amint lehetőségem lesz, benevezek a kurzusra."

Szurgent Lajosnak már megvan a TF diplomája, ám az MLSZ - dacolva a törvénnyel! - mégsem engedi a kispadra ülni. A rajt előtt közölték az edzővel: nem vagy elég jó. Az időzítés frappáns, a válasz lekezelő, a cél egyértelmű: állj be a sorba, hirdesd a licenc nagyszerűségét, és szerepet kaphatsz a futballban.

Szurgent Lajos higgadtan bólintott egyet, kinevezte magát kommunikációs igazgatónak, a diplomája mellé pedig majd megszerzi azt a fránya oklevelet is - egymillióért…
Legfrissebb hírek

Hivatalos: Kálnoki Kis Attila az új sportért felelős államtitkár

Egyéb egyéni
10 perce

„Meglátjuk, lesz-e lehetőségünk megtartani”– Szalai Attila jövőjéről beszélt edzője

Légiósok
29 perce

Markgráf Ákos: Az akaraterő legalább olyan fontos, mint a tehetség

Magyar válogatott
58 perce

Hosszabbításban elért győzelemmel egyenlített a Hurricanes a keleti döntőben

Amerikai sportok
1 órája

Clevelandben is nyert, egy lépésre a döntőtől a New York Knicks – videó

Amerikai sportok
1 órája

Majdnem összejött a bravúr Verhoevennek, de Uszik TKO-val nyert Egyiptomban – videó

Ökölvívás
2 órája

Első nemzetközi kupadöntőjét vívja a Tatabánya férfi kézilabdacsapata

Kézilabda
3 órája

Európai kézilabdaligák: Ogonovszky Eszter csapata döntős a spanyol élvonalban

Kézilabda
9 órája
Ezek is érdekelhetik