Az angyalföldiek dühbe jöttek

B. G.B. G.
2005.04.03. 23:04
Címkék
Feszült hangulatban ért véget a Vasas-Sopron találkozó, amelyet Bárányos Zsolt szezonbeli kilencedik góljával a vendégek 1-0-ra nyertek. Az indulatokat elsősorban Solymosi Péter játékvezető néhány ítélete kavarta fel, amelyekkel - legalábbis ezt állítják a piros-kékek - egyértelműen a Matáv FC ellen idei veretlenségét elveszítő Vasast büntette a bíró.
"Még most is azt állítom, hogy a játékvezető ténykedése döntően befolyásolta a mérkőzés kimenetelét, de nem elsősorban ebben keressük a vereség okát - mondta tegnap Egervári Sándor, a Vasas vezetőedzője. - Tesszük tovább a dolgunkat, ki kell javítanunk a hibákat, hogy legközelebb több sanszunk legyen a sikerre."

Egervári Sándor mesteredző mindenesetre legalább három tizenegyesgyanús szituációt kért számon a bírón, és televíziós visszajátszások alapján kettőben lehet igaza a szakembernek. Kovrig Ákos első félidőben elvégzett szabadrúgásánál a soproni sorfalban álló Balaskó Iván kezét érte a labda, ám a lelátóról sokaknak úgy tűnt: a játékos a fejét védte ennél az esetnél.

Nehéz kibogozni az igazságot: volt olyan szabálytalanság, amit lefújhatott volna a bíró, s volt, amikor jól döntött (Fotó: M. Németh Péter)
Nehéz kibogozni az igazságot: volt olyan szabálytalanság, amit lefújhatott volna a bíró, s volt, amikor jól döntött (Fotó: M. Németh Péter)
Nehéz kibogozni az igazságot: volt olyan szabálytalanság, amit lefújhatott volna a bíró, s volt, amikor jól döntött (Fotó: M. Németh Péter)
"Én egy dologra figyeltem ennél a szabadrúgásnál, hogy a sorfal ne menjen szét és a labda ne jusson túl rajtunk - idézte fel a kérdéses pillanatot Balaskó Iván. - A játékvezető nem látott szabálytalanságot, ezért én nem is kívánok ezzel a továbbiakban foglalkozni."

Diplomatikus válasz, ezzel együtt a kezezés ténye fennáll. Ugyancsak kaphatott volna büntetőt a Vasas a második félidőben, amikor Waltner Róbert és Szekeres Tamás harcolt a labdáért, és a vendégek védője a saját tizenhatosán belül - ez is kiderült a tévéfelvételek alapján - rántotta le az angyalföldi csatárt, de a játékvezető sípja ekkor is néma maradt. Waltner Róbert 90. percben érvénytelenített góljánál azonban jól ítélt Solymosi Péter, noha Egervári Sándor meggyőződéssel állította: márpedig igenis szabályos találatot szerzett játékosa. Történt, hogy a soproni kapus, Balogh János egy lehúzott labdát kézből kirúgni készült, és azt maga elé dobta. Ekkor lépett közbe Waltner Róbert, és a levegőben lévő - tehát a földre még nem lepattanó - labdát megszerezve az üres kapuba gurított. Nos, ennél a szituációnál azonban nem volt igazuk a felháborodott Vasas-játékosoknak és vezetőknek, merthogy a szabály szerint - idézzük -: "Nem megengedett, ha egy kapus elengedi a labdát a kezéből, hogy kirúgja azt, és egy ellenfél közbeavatkozik, mielőtt az földet érne. Ez egy szabálytalanság, mert gátolja a kapust abban, hogy a kezében tartott labdától megszabaduljon. A labda kézből történő elengedése, és a labda elrúgása egy cselekvésnek tekintendő…".

Szavazás

Minek köszönheti a Debrecen bajnoki címét?

Legfrissebb hírek

Akárcsak a 2024-es Eb-döntőben, ezúttal is Oyarzabal gólja okozta Anglia vesztét

Minden más foci
10 perce

Modric szerzett vezetést, győzelemmel kezdtek a horvátok az NL-ben

Minden más foci
11 perce

Torna: Mayer Gréta és Mészáros Krisztofer aranyérmes a mesterfokú bajnokságon

Egyéb egyéni
13 perce

Dráma a triatlon vb-döntőn: Kropkó Mártát a 4. helyről kizárták!

Egyéb egyéni
14 perce

„Van már tapasztalatom ezzel a sérüléssel” – több hetes kihagyás vár Redzic Damirra

Magyar válogatott
50 perce

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
1 órája

„Gyengék voltunk, mint a munkácsi sör” – Kárpátalján néztük a magyar–ukrán meccset

Magyar válogatott
2 órája

Női kosárlabda NB I: szekszárdi vereséggel rajtolt a címvédő Pécs

Kosárlabda
2 órája