NBI B: Tatabánya FC-Hévíz 4-0

MOLNÁR JÓZSEFMOLNÁR JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2005.04.10. 01:43
Címkék
SÁRGA LAP
Vaskó (dulakodásért) a 25., Czafit (visszahúzta Nagy Tamást) a 39., Rajnay (ellökte Szalay Tamást) a 69. percben

SZÖGLETARÁNY: 6:6 (4:1)

12. perc: A második tatabányai szögletrúgásból Deme bal oldali beadását követően Vaskó emelkedett a legmagasabbra és négy méterről a bal alsó sarokba csúsztatta a labdát. 1-0
61. perc: Egy bedobás után Nagy Tamás passzolt Márkushoz, a csatár éles szögből, öt méterről, jobbal a jobb alsó sarokba lőtte a labdát. 2-0
65. perc: Nagy Tamás indította a bal szélen Forgót, a szélső pontos beadására középen Márkus érkezett és egészen közelről jobbal a kapu közepébe lőtte a labdát. 3-0
66. perc: Márkus-mesterhármas! A csatár Nagy Tamástól kapott labdát a bal szélen, majd a védő és a kifutó kapus mellett visszahúzta és balról, 15 méterről jobbal a bal alsó sarokba tekert. 4-0

A tatabányaiak tartottak a mérkőzéstől, mert az őszi szezonban a Hévíz hazai pályán győzni tudott és ezen a találkozón is a vendégeké volt az első igazi ziccer. Sisa Tibor együttesét megnyugtatta Vaskó Tamás fejes gólja, majd az első félidőben Tóth Zoltán, Deme Imre és Nagy Tamás is növelhette volna a hazaiak előnyét. A második félidő ismét hévízi ziccerrel indult és sokáig úgy tűnt, akár döntetlen is lehet az eredmény. Egy óra elteltével Márkus Tibor öt perc alatt mesterhármast ért el és ez bebiztosította a fölényes tatabányai győzelmet. A hévíziek sokat megtettek a szépítő gól érdekében, de a jól védekező Tatabánya hálója érintetlen maradt.

Mestermérleg
Sisa Tibor:
- Szimpatikus csapatot sikerült legyőzni, bizakodunk a jó folytatásban.
Bán István: - Tisztességesen játszottunk, de az ötperces rövidzárlat eldöntötte a mérkőzést.
Legfrissebb hírek

Női kézi: megvan a nyolcadik dunaújvárosi távozó is

Kézilabda
15 perce

Luke Littler szombat este játszik – íme, a darts-vb 3. fordulójának időrendi beosztása

Egyéb egyéni
15 perce

Így teljesítettek az NB I-et elhagyó légiósok (I. rész)

Labdarúgó NB I
55 perce

NS-infó: Marián Sluka lehet a Békéscsaba 1912 Előre vezetőedzője

Labdarúgó NB II
1 órája

„Brunót lehetetlen pótolni” – Ruben Amorim az irányítója kieséséről

Angol labdarúgás
1 órája

Újabb orosz sportolóknak adott semleges státuszt a nemzetközi síszövetség

Téli sportok
1 órája

Borza Helga sikeresen zárta pályafutása leghosszabb idényét

Csupasport
2 órája

Budafoki szüret – három meccsen húsz gól

Népsport
2 órája
Ezek is érdekelhetik