Pécsett felmentették Nagy Tamást

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2005.04.24. 18:40
Címkék
A korábban írtakkal ellentétben nem menesztette, hanem a tavaszi gyenge szereplés miatt meghatározatlan ideig felmentette a munkavégzés alól vezetőedzőjét a Pécsi MFC. Nagy Tamás 2003 óta állt az együttes élén, és az NB I-be juttatta a csapatot, majd tavaly az alsóház élén, a hetedik helyen zárt a gárda.
Nagy Tamásnak két év után köszönték meg a munkát Pécsett (Fotó: Török Attila)

Tegnapi, Nyíregyháza elleni veresége után azonban a Pécs a kiesést jelentő 15. helyre zuhant vissza, és a tavasszal eddig szerzett hat pont nem is sok jóval kecsegtetett.

Nagy Tamás mellett Schneider Gábort, a csapat pályaedzőjét is felmentették a munkavégzés alól a klub vezetői.

Mészáros János, a klub ügyvezetője érdeklődésünkre elmondta: "a tréningeket a hét első felében mindenképpen Ott József tartja meg a labdarúgóknak és nagy valószínűséggel ő ül le a kispadra szerdán, a Vasas elleni hazai mérkőzésen is." A 42 esztendős, pécsi kötődésű Ott korábban az NB III-ban szereplő Felsőszentmártonban dolgozott, jelenleg az NB II-es Komló vezetőedzője.

Mindez azonban csak ideiglenes megoldás, két trénerrel tárgyalnak a klub elöljárói, az új szakvezetőről vélhetően a héten születik döntés.

Szavazás

Minek köszönheti a Debrecen bajnoki címét?

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
3 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
3 órája

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
3 órája

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
3 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
3 órája

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
4 órája

Negyeddöntős a Marseille és a Reims a Francia Kupában

Francia labdarúgás
4 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik