Magyar Kupa, döntő: készül a rendőrség is

Vágólapra másolva!
2005.05.09. 13:04
Címkék
Fokozott rendőri jelenlétre és ellenőrzésekre kell számítani Fejér megye egész területén szerdán a Matáv Sopron-Ferencváros labdarúgó Magyar Kupa-döntő miatt. Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) internetes oldalán olvasható tájékozató szerint a rendőrség 4500-6000 szurkoló érkezésére számít.
A találkozó helyszínére, a székesfehérvári Sóstói Stadionba kettős szűrőn keresztül juthatnak be a drukkerek. Először akkor ellenőrzik őket, amikor belépnek a kapun, majd a biztonsági emberek rendőri közreműködéssel a szektorba való belépés előtt is átvizsgálják a ruházatukat. Akinél "közbiztonságra veszélyes eszközt" találnak, az ellen gyorsított szabálysértési eljárást indítanak.A kupa átadásának idején és az után a szurkolók a játéktérre nem léphetnek be. A játékosok úgy köszönhetik meg a támogatást szimpatizánsaiknak, hogy odamennek a megfelelő szektorhoz.A mérkőzés napján délután két órától állandó rendőri jelenlétre kell számítani a 7-es és a 81-es főúton, az M7-es autópályán, illetve a Budapest-székesfehérvár között közlekedő vonatokon. A városban a Csíkvári utat a Homoksor útkereszteződéstől a stadion 2-es számú bejáratáig lezárják.
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Eb-döntőt vív a magyar női vízilabda-válogatott

Minden más foci
1 órája

A téli olimpia teljes programja; Redzic Damir Szoboszlai nyomdokain a Bundesligába?

E-újság
1 órája

Téli rege – Pucz Péter publicisztikája

Téli olimpia 2026
1 órája

Könnyek – Somogyi Zsolt jegyzete

Minden más foci
1 órája

Hanusz Egon két góllal tért vissza Rennes-be – kézilabdakörkép

Kézilabda
2 órája

Endrick egyelőre remek fogás: bombája megalapozta a Lyon továbbjutását a Francia Kupában

Francia labdarúgás
2 órája

Umar Sadiq két kapura játszott, a Williams fivérek a négy közé juttatták a Bilbaót a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
2 órája

Nehezen, de az Inter legyőzte a Torinót, és bejutott az Olasz Kupa elődöntőjébe

Olasz labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik