Sokszor elesett, mégis győzött az érzelmes jótékonysági versenyen

– A közelmúltban Zalaegerszeg és Keszthely között versenyzett, ahol egy jótékonysági eseményen vett részt a koraszülöttekért. Különleges önnek ez a verseny?
– Nagyon örülök, ráadásul ez volt a jubileumi tizedik rendezés, ami még különlegesebbé tette – mondta a Csupasportnak Benke György. – Tudni kell, hogy ez az esemény mindig erőt ad és motivál engem. Hogy miért? Ötös ikrekkel volt várandós édesanyám, és csak ketten éltük túl. Erősen koraszülöttek voltunk a testvéremmel, a hatodik hónapban születtünk meg, kilencszáznyolcvan grammot nyomtam, akkora voltam, mint egy zsemle. Két hónapig inkubátorban voltam, később, tizenegy évesen pedig teljesen megvakultam a bal szememre. Példát akarok mutatni a sorstársaimnak, hogy koraszülöttként is el lehet érni nagy sikereket és ki lehet tűzni merész célokat. Szóval, habár csak másodszor vettem részt ezen a versenyen, ennek ellenére különleges a számomra. Tavaly vettem részt először rajta, az Ultrabalaton közelsége miatt korábban nem tudtam ott lenni, de most kimaradt az Ub-n, így egyértelmű volt, hogy futok a jótékonysági versenyen. Ezentúl szeretnék minden esztendőben részt venni ezen az eseményen.

– Érezni, hogy egyre népszerűbb ez a rendezvény?
– Tejes mértékben, most is sokan voltunk, főleg a csapatban résztvevők. Ahogy beszélgettem a többiekkel, évről-évre egyre népszerűbb ez az esemény, egyre többen vesznek részt rajta, s egyre színvonalasabb. Pedig egyáltalán nem könnyű a terep… Mi a családdal idén is összekötöttük a kellemeset a hasznossal, és remek időt töltöttünk el együtt a környékén.

– Milyennek értékelné a versenyt?
– Az első néhány kilométert felvezető autó mögött tettük meg, ez jó bemelegítésnek bizonyult, majd átkapcsoltam versenymódba és elindultam előre. A tavalyi emlékekből ott volt a fejemben, hogy hol lesznek durvább emelkedők, hol lehet jól futni, hol kell jobban figyelni, így nagyjából tudtam mire számíthatok. Kalandosra sikeredett a futás, a meleg és a terep nem könnyítette meg a dolgomat, de így is győzni tudtam. Az útvonal csodálatos helyeken vezet, Zalaegerszegről Hévízen át futottunk Keszthelyre, magáért beszél ez a környezet. A végén felemelő érzés, hogy egy gyermekrohamkocsi is bekapcsolódik, ilyenkor az ember átgondolja, hogy mennyi életet mentettek meg abban az autóban… Nem vagyok terepfutó, márpedig eléggé változatos és olykor nehéz a pálya, de már nem tudnám kihagyni ezt a versenyt. Aki egyszer részt vesz rajta, az biztosan ott akar lenni a következőn is.

– Hogyan működött a frissítése?
– Remekül. Egy kézi kulacsot vittem magammal, amit folyamatosan töltöttem, illetve óránként sótablettát és gélt vittem be. Valamint az asztalokról néha elvettem egy-két gyümölcsöt.

– Említette, hogy kalandosra sikeredett a futás: mit ért ezalatt?
– Majdnem tízszer elestem, vélhetően a fáradtság és a meleg miatt, eléggé figyelmetlen voltam, de a táj mindenért kárpótolt. Egyébként sajnos jellemző rám, hogy elesek, főleg ehhez hasonló terepen. Szerencsére nem sérültem meg, csak kisebb horzsolásokat szedtem össze, de a hatodik esés után már erősen bosszankodtam. Abszolút az én hibám volt, ez most így jött össze.

– Tekintsünk egy kicsit előre: milyen célokat tűzött ki maga elé a közeljövőben?
– Az egyik idei főversenyem a május végi balatonfüredi tizenkétórás országos bajnokság, amit a hetvenkétórás világkupa keretein belül rendeznek meg. Nem vettem részt a száz kilométeres országos bajnokságon, ezért a tizenkétóráson kellene olyan időeredményt futnom, amely lehetőséget ad a száz kilométeres világbajnokságon való részvételre. Júniusban pedig Sopronban, egy nyolcvan kilométeres teljesítménytúrát néztem ki magamnak, oda is szeretnék elmenni, és hazai pályán futni egyet.