Munkában a holland igazgató

K. I.K. I.
2005.05.19. 00:17
Címkék
Az Újpest holland sportigazgatója, Francois Laureyssen megkezdte magyarországi munkáját. A lila-fehérek a szakembert a Feyenoorddal életre hívott egyezség után kezdték alkalmazni, és ő az elmúlt időszakban leginkább a tapasztalatszerzéssel foglalkozott.
Francois Laureyssen azonban nemcsak az első csapatra, hanem a közvetlen utánpótlásra, az újpesti ifikre is kíváncsi. A jegyzetfüzetébe a tehetséges Megyeri úti fiatalok neve mellett bekerült néhány játékosé az ellenfelek közül is, hiszen a IV. kerületben az összes magyar tehetségre figyelnek. A szakmai kérdések mellett szponzorok és egyéb partnerek bevonásával is foglalkozik majd. A jövőben a labdarúgóknak minden kérdéssel Francois Laureyssent kell majd keresniük - ide tartozik természetesen a szerződéskötés és minden egyéb ügy is."A következő napokban a tulajdonosokkal tárgyalok majd, hiszen minden kérdést részletesen meg kell beszélnünk - mondta Francois Laureyssen. - Találkozom majd a labdarúgókkal is, szeretnék mindegyikükkel négyszemközt beszélni, megismertetni velük az elképzeléseimet, valamint szeretnék tisztán látni a játékosok terveit illetően is. A Feyenoorddal kötött szerződés nagy felelősséget ró ránk, ezért nagyon fontos, hogy összhangban dolgozzunk majd együtt az Újpest sikeréért."
Legfrissebb hírek

A Fradi 15 év után áll kieső helyen, de ha Zalaegerszegen győz, előz

Labdarúgó NB I
1 órája

Van Gerwen, Price és a többiek: ismét Budapestre jönnek a darts legjobbjai

Egyéb egyéni
1 órája

Őrizetbe vettek két lengyel szurkolót, akik az FTC drukkereire támadtak

Európa-liga
1 órája

Ekkor játszik a Trabzonsporral a Ferencváros az Európa-liga főtáblájáért

Európa-liga
2 órája

Az Újpest közös megegyezéssel szerződést bontott védőjével – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája

Meghúzzák a nadrágszíjat a másodosztályban

Labdarúgó NB II
2 órája

Naby Keita az NS-nek: Mohamed Szalah nagyszerű ember, a legjobbakat kívánom neki, de nem most

Európa-liga
2 órája

Atlétika: hihetetlen izgalmak után, országos csúccsal Eb-döntős a 4x400-as magyar váltó! – videó

Atlétika
2 órája