NB I: második az FTC, a zöld-fehérek indulhatnak az UEFA-kupában

Vágólapra másolva!
2005.05.26. 20:07
Címkék
Sowunmi Thomasnak a 87. percben szerzett góljával a Ferencváros a Bozsik-stadionban 1-0-ra győzött a Bp. Honvéd ellen a labdarúgó NB I 30., utolsó fordulójában. Ezzel a zöld-fehér együttes végzett az aranyérmes Debrecen mögött a második helyen a bajnokságban, és megszerezte az UEFA-kupa indulást jelentő kvótát.A mérkőzés 54. percében az FTC szerencsével őrizte meg a 0-0-s eredmény, a Honvéd ugyanis 11-eshez jutott, azonban Vadócz Krisztián büntetőjét Szűcs Lajos, a vendégek kapusa kiütötte. A 86. percben Herczeg Miklós hibázott el egy újabb kispesti ziccert, majd a következő percben jött Sowunmi lövése, amely utat talált a hazaiak kapujába, és ezzel győzött a Ferencváros.Egészen addig úgy tűnt, hogy a forduló előtt a Fradival együtt 53 pontos MTK Budapest szerzi meg a második helyet, azonban hiába győzte le Garami József együttese Kanta József duplájával 2-1-re a Vasast, a Ferencváros győzelme miatt ez csak a harmadik helyhez volt elegendő.A bajnoki címet már két fordulóval korábban megszerző Debrecen ezúttal 2-1-re kikapott Zalaegerszegen. Igor Bogdanovics az 55. percben még a Lokinak szerzett vezetést, utána fordította meg az eredményt a hazai együttes.A DVSC kivételével az első hat helyen álló csapatok közül valamennyi győzelemmel zárta a 2004-2005-ös bajnoki évadot. Arany Ászok Liga, 30. forduló:








Legfrissebb hírek

Férfi hokiválogatottunknak nem kedvezett a hosszabbítás Norvégia ellen

Jégkorong
45 perce

Cseh Sándor: Az ember miért legyen szomorú, ha boldog is lehet? Nagyon büszke vagyok a csapatra

Vízilabda
51 perce

Nyolc magyar a főtáblán a férfi párbajtőrözők heidenheimi vk-versenyén

Egyéb egyéni
54 perce

Értékelje a magyar női vízilabda-válogatott Európa-bajnoki teljesítményét!

Vízilabda
1 órája

A szétlövésben ezúttal alulmaradt, Európa-bajnoki ezüstérmes a magyar női vízilabda-válogatott

Vízilabda
1 órája

Európai kézilabdaligák: Lukács Péter 11 gólt lőtt

Kézilabda
2 órája

Kanada hat end alatt lerendezte a címvédő olaszokat curlingben

Téli olimpia 2026
2 órája

Jégkorong: négy korosztályos fiúválogatott lépett pályára

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik