A hibátlan Svájc és Kanada nyerte meg a két csoportot a hoki-vb-n

H. Á.H. Á.
2026.05.26. 23:09
null
Celebrini (jobbra) kétszer köszönt be a cseheknek (Fotó: Getty Images)
A csoportkör keddi zárásán a címvédő amerikai, valamint a svéd válogatott jutott be a negyeddöntőbe a Svájcban zajló jégkorong-világbajnokságon. Este aztán az is eldőlt, hogy a két hibátlan, Svájc és Finnország összecsapását nagy izgalmak után a házigazdák nyerték meg, Kanada pedig legyőzte a cseheket, és megnyerte a B-csoportot.

A magyar érdekeltségű zürichi nyolcasban a két „ellentétes irányú” szereplést felmutató válogatott találkozott egymással délután: az első öt meccsén háromszor kapituláló Egyesült Államok a három győzelemmel kezdő, majd háromszor vereséget szenvedő Ausztriával mérkőzött meg az egyetlen kiadó helyért. Miután az első harmadban a tengerentúli gárda 45 másodperc alatt kétszer is betalált, a hetedik percben már 2–0-ra vezetett. A második harmad feléig újabb két amerikai gól következett, majd az osztrák szépítés már későn érkezett, főleg, mivel a harmadik felvonásban már nem esett újabb találat. Így 4–1-re győzött az Egyesült Államok, amivel megszerezte a csoport negyedik helyét – a csütörtöki folytatásban jöhet az ősi rivális Kanada elleni negyeddöntő!

A másik csoportban, Fribourg-ban is ki-ki meccset vívtak délután: a svédek és a szlovákok csaptak össze a csoport negyedik továbbjutó helyéért. A nagy csatát a skandinávok nyerték meg 4–2-re, méghozzá úgy, hogy az első harmad ötödik percében a szlovákok szereztek vezetést. Svédország az első szünetre kiegyenlített, a második felvonásban pedig vezetést is szerzett, és az előnyt már nem engedte ki a kezéből. Este tehát a háromkoronások figyelhették, ahogy a másik csoport két hibátlanja, Svájc és Finnország eldönti egymás között a csoport első helyének a kérdését – a győztes lett a svédek ellenfele a nyolc között.

Vagyis a házigazda Svájc, amely az első harmad negyedik percében már két góllal vezetett a finnek ellen. Igaz, az északiak a folytatásra összekapták magukat, sőt, a második 20 percben Aleksander Barkov két és fél perc alatt szerzett két góljával egyenlítettek. A harmadik játékrészben egyre nőtt a feszültség a pályán, többször is összeakaszkodtak egymással a játékosok, és el-elcsattant egy-egy pofon is. A finnek a hajrában nem bírták a nyomást, Ken Jager második góljával a házigazdák megszerezték a vezetést, majd az utolsó perc elején Nico Hischier üres kapus góljával lezárták a meccset, és 4–2-re nyertek.

A másik esti meccs is bővelkedett izgalmakban, a csoport második helyére hajtó csehek a második harmad közepére fordulva már két góllal mentek a biztos csoportelső Kanada ellen. Az észak-amerikaiak azonban a duplázó Macklin Celebrini két góljával a harmadik harmad 8. percére egyenlítettek, két perc múlva pedig John Tavares révén a vezetést – és mint később kiderült, a győzelmet – is megszerezték. 3–2

Az már a délutáni meccseket követően biztossá vált, hogy a nyolc között észak-amerikai szuperrangadót rendeznek, a csehek vereségével viszont az is kiderült, hogy Norvégia zárja a második helyen a B-csoportot, így Lettország vagy Norvégia biztosan ott lesz a négy között.

JÉGKORONG
VILÁGBAJNOKSÁG, SVÁJC
7. FORDULÓ
A-CSOPORT (ZÜRICH)
Lettország–Magyarország 8–1
Egyesült Államok–Ausztria 4–1
Svájc–Finnország 4–2

 MGYHGYHVVL-KGK P
1. Svájc77–––39–7+32 21
2. Finnország76––131–10+21 18
3. Lettország74––324–17+7 12
4. Egyesült Államok731–325–22+3 11
5. Németország73–1323–22+1 10
6. Ausztria73––416–29–13 9
7. Magyarország71––614–38–24 3
8. Nagy-Britannia7–––78–35–27 0
AZ A-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE

B-CSOPORT (FRIBOURG)
Norvégia–Dánia 4–3 – hosszabbításban
Svédország–Szlovákia 4–2
Kanada–Csehország 3–2

 MGYHGYHVVL-KGK P
1. Kanada761––33–13+20 20
2. Norvégia7411125–14+11 15
3. Csehország74–1219–17+213
4. Svédország74––327–16+11 12
5. Szlovákia731–321–19+2 11
6. Dánia7111415–26–11 6
7. Szlovénia7111413–25–12 6
8. Olaszország7––165–28–23 1
A B-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE

A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA (Zürich, Swiss Life Aréna; Fribourg, BCF Aréna)
Május 28., csütörtök (pontos kezdési időpontok később)
Svájc–Svédország
Kanada–Egyesült Államok
Finnország–Csehország
Norvégia–Lettország

 

Legfrissebb hírek

A szlovénokkal kezd a magyar válogatott a jégkorong Nemzetek Európai Kupájában

Jégkorong
2026.09.23. 20:57

ERSTE LIGA, ADATBANK, 2026–2027

Jégkorong
2026.09.23. 12:21

Bécsben feledtetheti a Ljubljana elleni vereséget a Volán

Jégkorong
2026.09.23. 08:15

Erste Liga: 15 gólos meccset nyert meg az Újpest

Jégkorong
2026.09.20. 20:36

Erdély Csanád: Le a kalappal mindenki előtt, a végére már nagyon rövid lett a padunk

Jégkorong
2026.09.19. 08:07

Jégkorong: meccsdömpinggel kezdődik mindkét sorozat

Jégkorong
2026.09.18. 14:23

A magyar hoki érdeke – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
2026.09.18. 00:07

Jégkorong: Nagy Dominik készen áll a kettős terhelésre

Utánpótlássport
2026.09.17. 19:53