Az állam támogatásáról biztosította a Ferencvárost

B. M.B. M.
2005.05.27. 13:19
Címkék
Ma újabb elnökségi ülést tartottak a Ferencvárosnál, amelyen Furulyás János klubelnök beszámolt a testületnek arról, hogy csütörtökön a Nemzeti Sporthivatal elnökénél, Ábrahám Attilánál járt, és igencsak gyümölcsdöző tárgyalásokat folytatott vele illetve dr. Szilvásy Györggyel, a sporthivatal államtitkárával.
Az elnök a Nemzeti Sport Online-nak elmondta, hogy az állami szervek vezetői támogatásukról biztosították a Ferencvárost: az állam szakmai, sportszakmai szempontból teljes mellszélességgel az FTC mellé áll.

A jelenlegi megállapodás szerint a Ferencváros még 11 évig gyakorolhatja a vagyonkezelői jogot az üllői úti létesítmény fölött, de ahhoz, hogy egy befektető számára vonzó legyen a klub, 49 vagy 99 évre kellene újrakötni a szerződést. A továbbra is név nélküli befektető-jelöltek kérték is ezt, Furulyás János ugyanakkor leszögezte: a stadion jogai maradnak a Ferencvárosnál, csak az újonnan felhúzott épületek felett rendelkezhet majd az új üzleti partner.

Az állam hajlik is arra, hogy új szerződést kössön az FTC-vel, de mivel továbbra is a terület tulajdonosa marad (azaz csak a vagyonkezelői jogot ruházza majd át a klubra illetve a befektetőre), felelősséget visel a létesítmény sorsáért, és ennek megfelelően szerepet is vállal a tárgyalások során.

Ezért Furulyás János június 9-én a Parlamentben találkozik majd a magyar sport csúcsszervének vezetőivel, és ha ott sikeresen zárulnak a tárgyalások a klub és az NSH között, akár még júniusban bemutathatják az új befektetőt a Fradinál.

Szavazás

Kinek a felelősségét állapítja meg a kéttagú vizsgálóbizottság a kupadöntő kapcsán?

Írja be az itt látható számot!
A klub elnöksége már megismerte a befektető ajánlatát, és azt megfelelőnek is találta. Ma egy rövidített, összefoglaló változatot tárgyalt meg a testület, és el is fogadta azt. Már csak a Ferencváros küldöttgyűlésének kell rábólintania az ajánlatra (amely a küldöttek jóváhagyása esetén azonnal előszerződésnek is minősül, azaz a felek nem hátrálhatnak ki egykönnyen a megállapodásból), erre azonban a hétfői összejövetelen még nem fog sor kerülni, mivel a nyitott kérdéseket csak az említett június 9-i megbeszélésen tisztázzák majd.

Amennyiben viszont kialakul a megállapodás az állammal, Furulyás János elmondása szerint nincs akadálya annak, hogy 15 napon belül rendkívüli küldöttgyűlést hívjanak össze, ami azt jelentheti - és az FTC elnökének is ez a meggyőződése - hogy még június folyamán aláírhatják a szerződést az új befektetővel.

Emellett a klub elnöksége mai ülésén elfogadta a női kézilabda-szakosztály éves mérlegét is.
Legfrissebb hírek

Kárpátalján némán dobbant a szív

Minden más foci
23 perce

Tóth Balázs: Sajnos túl könnyű gólt kaptunk

Magyar válogatott
27 perce

Értékelje a magyar labdarúgó-válogatott játékosainak Ukrajna elleni teljesítményét!

Magyar válogatott
58 perce

Elrajtolt a Spartathlon, Bódis Tamás erősen kezdett

Csupasport
1 órája

Tóth Milán: Úgy éreztem, ha átveszem, odaérnek, megpróbáltam egyből ellőni

Magyar válogatott
1 órája

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
1 órája

Bondár Anna a legjobb négy közé jutott a szöuli tenisztornán

Tenisz
1 órája

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
8 órája