Belga pályaedző a liláknál

K. I.K. I.
2005.05.30. 23:48
Címkék
Új segítője lesz Mészöly Gézának, az Újpest szakvezetőjének. A lila-fehéreknél eddig Véber György volt a pályaedző, ám a felkészülés kezdetétől minden bizonnyal a belga Valeré Billen veszi át a szerepkörét. Francois Laureyssen, a klub holland sportigazgatója elmondta, Véber György a továbbiakban Kiprich Józseffel együtt irányítja majd az utánpótláscsapatot.
Véber György most búcsút vesz azoktól, akikkel eddig dolgozott
Véber György most búcsút vesz azoktól, akikkel eddig dolgozott
Véber György most búcsút vesz azoktól, akikkel eddig dolgozott
Véber György most búcsút vesz azoktól, akikkel eddig dolgozott
Véber György most búcsút vesz azoktól, akikkel eddig dolgozott
Véber György most búcsút vesz azoktól, akikkel eddig dolgozott


"Nem titok, Mészöly Gézával képzeljük el a jövőt - mondta Francois Laureyssen. - Aláírt szerződése ugyan még nincs, mert sok részletet kell tisztáznunk. Szeretnénk, ha a Feyenoord által felügyelt utánpótlás-együttes munkáját a holland klub által felkért Kiprich József mellett Véber György irányítaná. Mészöly Géza munkáját a jövőben Brockhauser István kapusedzőként, Valeré Billen pedig pályaedzőként segíti majd. A belga szakember munkamániás, nagy tapasztalata van a fiatal tehetségek egyéni képzésében, a tavasszal a Lokeren másodedzője volt."

Az Újpest sportigazgatója a napokban tárgyal a futballistákkal, és hamarosan kiderül, kik távoznak. Francois Laureyssen tervei közt szerepel fiatal, tehetséges futballisták szerződtetése is, ám a papírokat még senkivel nem írták alá. Egyelőre nem született megállapodás Oláh Lóránttal sem. A kaposvári futballista, aki lapunknak elmondta, valóban keresték a lila-fehérek, de egyelőre még nem egyeztek meg semmiben.

Szavazás

Minek köszönheti a Debrecen bajnoki címét?

Legfrissebb hírek

A Fradi 15 év után áll kieső helyen, de ha Zalaegerszegen győz, előz

Labdarúgó NB I
1 órája

Van Gerwen, Price és a többiek: ismét Budapestre jönnek a darts legjobbjai

Egyéb egyéni
1 órája

Őrizetbe vettek két lengyel szurkolót, akik az FTC drukkereire támadtak

Európa-liga
1 órája

Ekkor játszik a Trabzonsporral a Ferencváros az Európa-liga főtáblájáért

Európa-liga
2 órája

Az Újpest közös megegyezéssel szerződést bontott védőjével – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája

Meghúzzák a nadrágszíjat a másodosztályban

Labdarúgó NB II
2 órája

Naby Keita az NS-nek: Mohamed Szalah nagyszerű ember, a legjobbakat kívánom neki, de nem most

Európa-liga
2 órája

Atlétika: hihetetlen izgalmak után, országos csúccsal Eb-döntős a 4x400-as magyar váltó! – videó

Atlétika
2 órája