Csapatot keres a támadó

Vágólapra másolva!
2005.06.02. 21:11
Címkék
Erőnléti felmérésen vettek részt a bajnok DVSC-AVE Ásványvíz labdarúgói, s a tesztet teljesítő futballisták között a szezont más kluboknál letudó kölcsönjátékosok (Máté Péter, Andorka Péter, Virágh Aladár, Müller Zsolt) is ott voltak, de megjelent a tréningen a csapat korábbi futballistája, Bajzát Péter is, aki a múlt nyáron távozott a Lokitól az akkor még a német másodosztályban szereplő Oberhausen együtteséhez.
"Kíváncsi voltam, milyen a kondícióm, és bár a felmérés eredményét még nem tudom, úgy érzem, jól teljesítettem - mondta az egy hete Debrecenben tartózkodó támadó. - Jó volt a korábbi csapattársakkal találkozni, úgy láttam, ők is örültek nekem."

Az elmúlt idény bizonyára nem szerepel majd aranybetűkkel Bajzát Péter életrajzában, lábfejsérülése miatt ugyanis alig léphetett pályára az Oberhausen számára kiesést hozó évadban.
"A szezon elején még kezdőként számítottak rám, volt, hogy beinjekciózva játszottam, aztán már úgy sem tudtam, a bajnokság végére pedig már kialakult a csapat - emlékezett vissza Bajzát Péter a balszerencsés szezonra. - Ráadásul nehezítette a gyúgyulást, hogy járkálnom mégiscsak kellett valahogy, így viszont folyamatosan fájt a lábfejem. A sérülés ellenére is úgy gondolom, megérte klubot váltanom, bár az tény, hogy a karrierem szempontjából nem volt túl sikeres az év. Viszont megismertem egy másik futballközeget."

Ami miatt viszont még szomorkodhat a támadó: az előző idényben nem sikerült megszereznie a bajnoki aranyat a DVSC-nek, az idén viszont igen, a történelmi sikernek azonban már nem lehetett részése.

Visszatérve az Oberhausen együttesére, miután a csapat búcsúzott a Bundesliga második vonalától, minden játékosa szabadon igazolhatóvá vált.

"Még nem tudom, hol folytatom a pályafutásomat, szívesen maradnék légiós Németországban - felelte Bajzát Péter a jövőjét firtató kérdésre. - Ha a Debrecentől kapnék ajánlatot, akkor visszatérnék."

Szavazás

Minek köszönheti a Debrecen bajnoki címét?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Gera Dániel: Diósgyőrből Iránba; interjú Gyulay Zsolttal

E-újság
5 órája

Van Gerwen nyerte meg a darts Premier League első állomását

Egyéb egyéni
5 órája

Pénteki sportműsor: Kisvárda–Kazincbarcika, megnyitó a téli olimpián

Minden más foci
6 órája

Sava-borsa – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
6 órája

Megroppanhat a norvég síbirodalom – Karádi Zoltán publicisztikája

Téli olimpia 2026
6 órája

Kikapott Dubaiban a Real Madrid a férfi kosár Euroligában – videó

Kosárlabda
6 órája

Utolsóként a Strasbourg jutott be a legjobb nyolc közé a Francia Kupában

Francia labdarúgás
6 órája

Az Atalanta célratörő játékkal leiskolázta a Juventust, és elődöntőbe jutott az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik