NB I B: Siófokra megy a Bodajk

SZ. J.SZ. J.
2005.06.11. 20:51
Címkék
A múlt hét végén a Hévízt fogadta NB I B-s bajnoki meccsen a Bodajk. Zoran Kuntics együttese 2-0-s sikerrel köszönt el közönségétől. Akkor még kevesen sejthették, hogy a búcsú végleges lesz. Mostanra azonban eldőlt: a Fejér megyei település neve lekerül a hazai profifutball térképéről.
Bodajkon 1947-ben alakult meg a futballklub. A bánya támogatásával a hatvanas években az NB III-ban szerepelt a csapat, később viszont a járási bajnokságig esett vissza. A kilencvenes évek közepén egy agilis vállalkozó, Nemes Ferenc felkarolta az gárdát, amely egészen a második vonalig kapaszkodott. Közben együttműködési megállapodás született az MTK-val, s ennek kapcsán az Agárdi Labdarúgó-akadémia "diákjai" szerepeltek bodajki színekben.A hároméves házasságnak azonban vége, mivel egyik fél sem kívánta a szerződést meghosszabbítani. S most új fejezet kezdődik: a bodajki önkormányzatnak a társaságban meglévő 48 százalékos üzletrészét, illetve a sportegyesület egy százalékos részesedését megvásárolta a Siófoki Bányász. Ez lehetővé teszi, hogy az 51 százalékban tulajdonos Nemes Ferenc Siófokra tehesse át a cég telephelyét. A váltás azt jelenti, hogy az ősztől a Siófok szerepel a másodosztályban, az NB II-ben.Nemes Ferenc távozása ellenére mindent elkövetett, hogy Bodajk ne maradjon teljesen labdarúgás nélkül; az MTK illetékeseivel szóban már megegyezett arról, hogy a kék-fehérek U17-es és U19-es csapata az új évadtól Bodajkon játssza majd a bajnoki mérkőzéseit.Az NSO ajánlja:

Az NB I B állása, eredmények
Legfrissebb hírek

Perisic góljával szerzett vezetést Horvátország, Cristiano Ronaldo büntetőjével egyenlített Portugália – videó

Foci vb 2026
6 perce

Az első félidőben nincs gól a Portugália–Horvátország rangadón

Foci vb 2026
47 perce

Bármi van, Cristiano Ronaldo a vb után visszavonul a válogatottól

Foci vb 2026
1 órája

Portugália vagy Horvátország? Már megy a tizenhatoddöntő legjobban várt meccse

Foci vb 2026
1 órája

Vb 2026, a legjobb 16 közé jutásért: Portugália–Horvátország 1–1

Foci vb 2026
1 órája

Megdőlt Zenga abszolút vb-csúcsa, Oyarzabal eredményessége a párját ritkítja a spanyoloknál

Foci vb 2026
2 órája

„A nagy csapatok akkor lépnek elő, amikor a legjobban kell” – Luis de la Fuente a spanyolok háromgólos győzelme után

Foci vb 2026
2 órája

Pénteki sportműsor: nincs megállás a foci-vb-n, Fucsovicsra újabb kiemelt vár Wimbledonban

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik