Tamási Zoltánt elengedik

K. I.K. I.
2005.06.14. 22:41
Címkék
Eseménydús napjuk volt tegnap az újpesti vezetőknek. A lila-fehérek sportigazgatója, Francois Laureyssen két futballistával is egyeztetett. A hivatalos megfogalmazás szerint Tamási Zoltánnal a "hogyan továbbról", Farkas Balázzsal pedig a közös jövőről tárgyalt a holland szakember. Mindez a gyakorlatban azt jelenti, hogy Tamási Zoltánról lemond a klub, a középpályást pedig megtartaná, de új szerződést kötne vele.
"Találkoztam az Újpest vezetőivel, akik korrektek voltak velem - mondta Tamási Zoltán, aki tíz évet töltött el lila-fehérben, nyert bajnoki címet és Magyar Kupát is a csapattal. - Egyelőre nem döntöttem el, de ha nem maradok a Megyeri úton, akkor sok sikert kívánok a csapatnak, s Újpest-szurkoló leszek a továbbiakban is."Információink szerint Tamási Zoltánt egy évre ingyen kölcsönadnák a lila-fehérek. Amennyiben a bekk távozik, az Újpest két nap alatt három védőt veszítene el. Tamási Zoltán mellett ugyanis Juhár Tamás Ciprusra igazolt, Grósz Róberttel pedig közös megegyezéssel bontanának szerződést.
ÚJPEST
Tamási Zoltánt elengedik
Simek Péterrel új szerződést kötnének a lilák
Farkas Balázs helyzete bonyolultabb. Információink szerint az Újpest mindenképpen szeretné megtartani, ám a jövőben nem akar annyi fizetést és prémiumot átutalni, mint korábban. Döntés még nincs, s ebből könnyen kitalálható, hogy a játékos nem fogadta el az ajánlatot, így újabb egyeztetés következik. Csakúgy, mint Simek Péterrel, akinek pénteken kell megjelennie a klubházban. A középpályás az előző bajnokság végén szenvedett súlyos térdszalagsérülést, de egyre jobban van, s ha minden jól megy, az első fordulóban már pályára léphet.
Jó hír az Újpest-szurkolók számára, hogy Tóth Norbert nemcsak lapunk rangsorában lett a bajnokság legjobb futballistája, hanem a Magyar Labdarúgóliga szerint is ő teljesített a legkiemelkedőbben. Az MLL Vanczák Vilmost választotta az év felfedezettjének.
Legfrissebb hírek

A Fradi 15 év után áll kieső helyen, de ha Zalaegerszegen győz, előz

Labdarúgó NB I
1 órája

Van Gerwen, Price és a többiek: ismét Budapestre jönnek a darts legjobbjai

Egyéb egyéni
1 órája

Őrizetbe vettek két lengyel szurkolót, akik az FTC drukkereire támadtak

Európa-liga
1 órája

Ekkor játszik a Trabzonsporral a Ferencváros az Európa-liga főtáblájáért

Európa-liga
2 órája

Az Újpest közös megegyezéssel szerződést bontott védőjével – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája

Meghúzzák a nadrágszíjat a másodosztályban

Labdarúgó NB II
2 órája

Naby Keita az NS-nek: Mohamed Szalah nagyszerű ember, a legjobbakat kívánom neki, de nem most

Európa-liga
2 órája

Atlétika: hihetetlen izgalmak után, országos csúccsal Eb-döntős a 4x400-as magyar váltó! – videó

Atlétika
2 órája