Loki, Hajduk: csatár kell!

Á. L.Á. L.
Vágólapra másolva!
2005.06.26. 23:01
Címkék
Balmazújvárosban, majd a szlovákiai Rimaszombatban edzőtáborozik a jövő héten a DVSC-AVE Ásványvíz együttese. A bajnoki címvédő hétfőtől péntekig a hajdúsági településen napi két edzéssel készül a Hajduk Split elleni július végi, augusztus eleji Bajnokok Ligája-selejtezőkre, a kivételt a szerda jelenti, 18 órakor az élvonalból kiesett Nyíregyháza Spartacussal találkozik a Loki, amely szombaton kétnapos, négycsapa- tos tornára Rimaszombatba utazik, ahol előbb a szlovák másodosztály győztese, a Nitra, majd vasárnap a Trencin vagy a Rimavská Sobota gárdájával méri össze erejét.

Az utazó keretben helyet kap a legutóbb Diósgyőrben szereplő Virágh Aladár, az NB III-as Létevértes, valamint a DVSC fiókcsapatának három játékosa, Urbin Péter, Rezes László és Jeremiás Gergő is. A szakmai stáb a jövő hét végén dönt arról, szerződést ajánl-e valakinek a fentebb említett futballisták közül, ahogy vélhetően arra is ekkor születik válasz, a próbajátékosok sorából kire tart igényt Supka Attila vezetőedző. A cseh 1. FC Slovácko csapatától érkező csatárt, Jan Nazmart egész héten, míg a legutóbb a román ezüstérmes, a Dinamo Bucuresti szolgálatában álló Moldovan Tibort szerdáig, a Spartacus elleni felkészülés meccsel bezárólag tesztelhetik a debreceniek. A 23 éves, egyszeres román válogatott támadó a télen igazolt az Apulum Alba Iulia gárdájától a Dinamóba, a bajnoki szezonban előbbi együttesben kétszer, utóbbiban kétszer volt eredményes. Hétfőre még egy támadót várnak Debrecenbe, aki - elvileg - a csapat után utazna Balmazújvárosba.

A BL-rivális Hajduk felkészüléséről, illetve keretéről is érdemes néhány szót ejteni: akárcsak a debreceniek, úgy Miroslav Blazevic is támadó után kutat.

"Jó az öreg a háznál" - alighanem ez játhat "Ciro" fejében, tudniillik a "vágy tárgya" nem más, mint a 34 évesen is ellenállhatatlan Tomislav Erceg, aki 17 találattal (ebből négyet 11-esből szerzett) a góllövőlista élén végzett. A HNK Rijeka korábbi válogatottja mellett a Slaven Belupo éke, a tíz gólig jutó Ivica Karabogdan is célkeresztbe került a kikötővárosban. A kutakodás nem véletlen, Krunoslav Lovrek ugyanis szerződést bontott a dalmátokkal, s a belga Lierse gárdájához igazolt, míg a kilencgólos bosnyák Dragan Blatnjakot Ausztriába hívják. A szintén távozó Ivan Leko (Club Brugge) helyére a zadari Josip Buljat a kiszemelt, míg Miroslav Blazevic legutóbbi kenyéradójától, a Vartekstől a védő Goran Granic érkezhet.

Szavazás

Minek köszönheti a Debrecen bajnoki címét?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

A csend hangjai – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
2 órája

Közös hidak és utak – Deák Zsigmond jegyzete

Minden más foci
2 órája

Gera Zoltán: Szeretem nyugalomban, családi környezetben tölteni az ünnepeket; Deli Betty nagyi: 60 év a lelátókon

E-újság
2 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
2 órája

Ligakupa: a Palace a hajrában egyenlített, a tizenegyespárbajt viszont az Arsenal nyerte meg

Angol labdarúgás
2 órája

Az éllovas Hapoel Tel-Aviv Münchenben tíz ponttal legyőzte a Bayernt a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2 órája

Nicolas Jackson és Cherif Ndiaye szállította Szenegálnak a magabiztos győzelmet az ANK-n

Minden más foci
3 órája

Bundesliga: Manuel Baum marad az Augsburg vezetőedzője – hivatalos

Német labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik