Megsérültek a Fradi ászai

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2005.06.26. 23:04
Címkék
Több, mint kétezer néző gyülekezett a zentai stadionban, jelezve: errefelé is óriási népszerűségnek örvend a Ferencváros. Az eddig legtöbb nézőt a centenárium idei ünneplése során a szerb-montenegrói válogatott csábította ki az arénába, mikor zsúfolásig megtelt a stadion (ez ötezer nézőt jelent).

Hiába várták azonban a lelkes zentai fradisták Szűcs Lajost és Lipcsei Pétert, a két labdarúgó sérülésre hivatkozva kihagyta a barátságos meccset.

Azonban az ászok nélkül is könnyedén győztek a zöld-fehérek… Amit érdemes megemlíteni: a Fradi mindegyik akciója a jobb oldalról indult az első félidőben. Sowunmi Thomas többször is próbálkozott, ám lövései nem találtak célba. A 43. percben zápor zavarta az öltözőbe a játékosokat, a szurkolók nagy számban elmenekültek a pályáról, kivéve a legbátrabb Fradi-szurkolókat, akik félmezetelenül éltették csapatukat a legnagyobb esőben is. Most volt miért ünnepelniük…

FK ZENTA (szerb-montenegrói)-FERENCVÁROS 0-6 (0-3)
Zenta 2500 néző. V: Kovács
FERENCVÁROS: Udvarácz (Kemenes)- Tímár, Budovinszky, Balog Z., Huszti - Sowunmi (Laczkó Zs.), Takács Á. (Domonkos), Tőzsér (Győri), Nógrádi - Bartha (Szalai T.), Bajevszki (Horváth D.)
G: Bajevszki (2). Laczkó Zs. (2), Tímár, Domonkos
Legfrissebb hírek

Hollandia lesz a mieink ellenfele a női póló Eb döntőjében

Vízilabda
14 perce

Félmillió forintos támogatás a Fogyatékosok Nappali Intézményének

Minden más foci
27 perce

Férfi röplabda Extraliga: simán nyert Miskolcon a MÁV Előre

Röplabda
35 perce

Bondár Anna: Soha nem támogattam a háborút

Tenisz
50 perce

Eddig 298 orosz sportolót büntetett meg a WADA a moszkvai adatbázis alapján

Egyéb egyéni
1 órája

Király-kupa: Albacete–FC Barcelona

Spanyol labdarúgás
1 órája

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
1 órája

Pályakerékpáros Eb: Drijver Bertold kilencedik lett a scratchben

Kerékpár
1 órája
Ezek is érdekelhetik