A legerősebb Feyenoord játszik majd Siófokon

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
Vágólapra másolva!
2005.07.04. 20:56
Címkék
Nagyon komolyan veszi a Feyenoord az Újpest elleni mérkőzését. A holland együttes vasárnap 20 órakor mérkőzik a 20-szoros magyar bajnokkal a siófoki stadionban, és a piros-fehér-fekete klub első utaslistájából kiderül, hogy nem akárkik lépnek majd pályára.
Erwin Koeman vezetőedző mellett természetesen Magyaror- szágra érkezik vasárnap a teljes szakmai stáb. A listán tizenkét labdarúgó neve szerepel, de ha más nem is jön, már akkor sem lesznek csalódottak azok, akik kilátogatnak a stadionba. A holland gólkirály Dirk Kuyt biztosan játszik az Újpest ellen, csakúgy, mint az elefánt- csontparti Salomon Kalou, aki csapattársa mögött a második helyen végzett a góllövőlistán.

Az első levélből az derül ki, hogy a kapus Patrick Lodewijks is az érkezők között lesz, ám meglepő lenne, ha az kezdő tizenegyben nem Maikel Aerts állna a gólvonal előtt. A holland válogatottban is egyre biztosabb csapattagnak számító Romeo Castellent sem hagyják otthon a rotterdamiak. A Feyenoord egyelőre húsz nevet tartalmazó listát juttatott el az Újpestnek, de azt hamarosan kiegészítik majd, vélhetően legalább tíz új labdarúgóval.

A holland gólkirály, Dirk Kuyt is mezt húz Siófokon a lilák ellen
A holland gólkirály, Dirk Kuyt is mezt húz Siófokon a lilák ellen
A holland gólkirály, Dirk Kuyt is mezt húz Siófokon a lilák ellen
Erre valószínűleg már felkerül Bart Goor neve is, hiszen nélküle nem lenne igazi a Feyenoord - a hollandok pedig azt ígérték, hogy a legjobb csapatuk kezd majd Siófokon.

Ugyancsak a mérkőzéssel kapcsolatos információ, hogy immár nemcsak az Újpest Megyeri úti székházának recepcióján, hanem a siófoki Tourinform-irodában is megvásárolhatóak a belépők a mérkőzésre, 2500 és 3000 forintos áron.

Az Újpest ezen a héten még egy nemzetközi mérkőzést játszik, és ez sem lesz kis feladat Mészöly Géza együttese számára. Holnap 17 órakor a szlovákiai Gügyön - a parassapusztai határátkelőtől 16 kilométerre található a település - a Dukla Banská Bystrica lesz a lila-fehérek ellenfele. A besztercebányai együttes harmadik helyen végzett az előző bajnokságban, és megnyerte hazája kupáját is.
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Eb-döntőt vív a magyar női vízilabda-válogatott

Minden más foci
2 órája

A téli olimpia teljes programja; Redzic Damir Szoboszlai nyomdokain a Bundesligába?

E-újság
2 órája

Téli rege – Pucz Péter publicisztikája

Téli olimpia 2026
2 órája

Könnyek – Somogyi Zsolt jegyzete

Minden más foci
2 órája

Hanusz Egon két góllal tért vissza Rennes-be – kézilabdakörkép

Kézilabda
2 órája

Endrick egyelőre remek fogás: bombája megalapozta a Lyon továbbjutását a Francia Kupában

Francia labdarúgás
2 órája

Umar Sadiq két kapura játszott, a Williams fivérek a négy közé juttatták a Bilbaót a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
2 órája

Nehezen, de az Inter legyőzte a Torinót, és bejutott az Olasz Kupa elődöntőjébe

Olasz labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik