Debrecen: a menedzsere szerint Signori mindenképpen szerepelni akar a BL-ben

Vágólapra másolva!
2005.07.22. 17:24
Címkék
Giuseppe Signori tanácsait megfogadva, menedzseréhez, Roberto Lamannához fordultunk. Tárcsázva a számot az ügynök kedélyesen üdvözölt minket a telefonban és készségesen válaszolt.

"Egyelőre vannak még kérdőjelek a magyarországi utazásunkkal kapcsolatban, talán este erről is bővebb információkkal szolgálhatok" - kezdte Lamanna.

Giuseppe Signori
Giuseppe Signori
Giuseppe Signori
A menedzser így folytatta: "Ügyfelem örül a magyar bajnokcsapat érdeklődésének és amennyiben sikerülne megállapodnunk a Debrecennel, szívesen szerepelne a magyar bajnokságban és a BL-ben is. Beppe (Signori beceneve, a szerk.) nekem azt mondta, hogy neki már egyáltalán nem a pénz számít, 37 esztendősen a dicsőségért futballozik, hiszen bármily hihetetlen, még soha nem lépett pályára Bajnokok Ligája-mérkőzésen. Így a Japánból és az Egyesült Arab Emírségekből érkező ajánlatokat is elutasította."

A csatár erőnléti állapotát firtató kérdésünkre a menedzser így reagált: "Higgye el nekem, Beppe jó fizikai állapotban van, 72 kilót nyom és az elmúlt hónapban külön erőnléti edző segítségével tréningezett, úgyhogy nem lehet gondja felvenni a ritmust jövőbeli csapattársaival."

"Beppe jelenleg egyébként Rómában van. Most várok egy visszajelzést a klub részéről, amennyiben az kedvező számunkra, akkor holnap utazunk Magyarországra. Hogy a holnapi napba így belefér-e az ön által említett mérkőzés, arról még nem tudok biztosat mondani" - zárta mondandóját az olasz játékos ügynöke.
Legfrissebb hírek

Niké Liga: Kovács Mátyás volt a kassai meccs legjobbja

Minden más foci
2 perce

La Liga: megműtötték Marc-André ter Stegent

Spanyol labdarúgás
18 perce

,,Elismerésem a fiúknak” – Michael Carrick a Manchester United sorozatban negyedik győzelme után

Angol labdarúgás
30 perce

Ötkarikás csoda: egy fővel nőtt a magyar csapat létszáma a téli olimpián!

Téli olimpia 2026
49 perce

Egyik madridi „rosszfiú” sem játszik Valenciában

Spanyol labdarúgás
54 perce

Szoboszlai Dominik minden bizonnyal a Man. City elleni rangadón is jobbhátvéd lesz

Angol labdarúgás
1 órája

„Elfogadhatatlan teljesítmény” – Tuboly Máté a Slovan Bratislava elleni vereségről

Minden más foci
1 órája

Átrok Zalán érzi, hogy még van a lábában gól

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik