Újpest: megjött az Ipswich, Kovács Zoltán játéka kérdéses

Vágólapra másolva!
2005.07.22. 12:39
Címkék
Tegnap este megérkezett Budapestre a ma este a Megyeri úti Szusza Ferenc-stadionban a lila-fehérek ellen barátságos mérkőzésen pályára lépő Ipswich Town - írja az Újpest FC hivatalos honlapja.
Az angol másodosztályban szereplő együttes technikai vezetője, Clair Emmerson elmondta, hogy két ember végül nem érkezett meg a delegációval, Joe Royle vezetőedző térdsérülés, míg a Readingtől újonnan igazolt Nicky Forster egy szerencsétlen galiba miatt maradt a ködös Albionban, bár az útlevelét és slusszkulcsát a kocsiban felejtő játékos ma este csatlakozik a gárdához.

Az Újpest FC-Ipswich Town felkészülési mérkőzés 20 órakor kezdődik. Holnap az előre betervezett edzés helyett könnyed úszás szerepel az angolok programjában, vasárnap pedig következhet a magyarországi túra második mérkőzése Mikolcon, a nyáron megerősített Diósgyőri VTK ellenében.

Mészöly Géza
Mészöly Géza
Mészöly Géza
Mészöly Géza, az újpestiek vezetőedzője már kijelölte kezdőcsapatát a ma esti mérkőzésre, ebben a térdével bajlódó Kovács Zoltán helye kérdéses egyelőre.

"Nagyon várjuk az Ipswich elleni derbit, amely komoly értékmérő lesz. Bízom benne, hogy már frissebben fogunk mozogni, mint a korábbi mérkőzéseken. Nem győzöm hangsúlyozni, mennyire örülök, hogy ilyen erős ellenfelekkel szemben mérkőzhetünk hétről-hétre" - nyialtkozott az ujpestfc.hu portálnak Mészöly Géza.

Az Újpest tervezett kezdőcsapata:
Vlaszák - Vermes, Böjte, Vanczák, Kiss Z. - Tóth B., Erős, Sándor Gy., Tóth N. - Rajczi, Kovács Z. (Feczesin)
Legfrissebb hírek

„Elfogadhatatlan teljesítmény” – Tuboly Máté a Slovan Bratislava elleni vereségről

Minden más foci
19 perce

Átrok Zalán érzi, hogy még van a lábában gól

Labdarúgó NB I
27 perce

Nem mindennapi sztori: történelmet ír az anya-fia páros a téli olimpián

Téli olimpia 2026
43 perce

Tíz kihagyhatatlannak ígérkező versenyszám a téli olimpiáról

Képes Sport
49 perce

Téli olimpia: Ebba Andersson elveszítette az ezüstérmét

Téli olimpia 2026
1 órája

Csíkszeredáról kapott kölcsön középpályást az NB II-es Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
1 órája

Bardóczky Kornél: Nehéz lesz innentől, de nem adjuk fel

Tenisz
1 órája

Skribek Alen: Most megmutathatjuk, milyen jó csapat vagyunk

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik