Megbüntették a csatárt

Vágólapra másolva!
2005.07.23. 23:26
Címkék
Jól futballozott péntek este az Újpest az angol második ligás Ipswich Town ellen. A lila-fehérek úgy nyertek 3-2-re, hogy a szünetben még a vendégek vezettek 2-1-re. Pedig a lila-fehérek kezdőcsapata öt helyen változott meg az előző bajnoksághoz képest, és a rutinos labdarúgók helyére fiatalok érkeztek. Ilyen fiatalítási hullám legutóbb a hatvanas években volt a Megyeri úton, s abból a csapatból nőtt ki később Nagy László vagy éppen Juhász Péter.
Persze az Ipswich ellen még nem a fiatalok nyújtottak maradandót - bár Vituska István gólja és az azt követő szaltója emlékezetes marad -, hanem a már rutinosnak számító Rajczi Péter.

A csatár előbb két góljával hívta fel magára a figyelmet, majd a hajrában azzal, hogy a lefújás előtt belefejelt az Ipswich csapatkapitánya, Jim Maguilton arcába. Ezt követően kisebb csetepaté alakult ki, Dubraviczky Attila játékvezető pedig kiállította Rajczi Pétert és Jim Maguiltont is.

A meccset követő sajtó- tájékoztatón Mészöly Géza, a lila-fehérek vezetőedzője elné- zést kért a történtek miatt Willie Donachie-től, a vendégek pályaedzőjétől. Az angol erre csak annyit mondott: "Semmi gond, van úgy, hogy megbolondul egy játékos…"

Rajczi Péter (balra) elvesztette a fejét, és ezt a pénztárcája bánja
Rajczi Péter (balra) elvesztette a fejét, és ezt a pénztárcája bánja
Rajczi Péter (balra) elvesztette a fejét, és ezt a pénztárcája bánja
"A kiállításomig elégedett vagyok a mérkőzéssel és a teljesítményünkkel is, hiszen megmutattuk, hogy bírjuk erővel és játékban sem vagyunk rosszabbak az angol másodosztályú csapatnál - mondta Rajczi Péter. - Kétszer felálltunk, amikor hátrányba kerültünk, pedig ez a korábbiakban nem volt ránk jellemző.

Aztán elérkezett a hajrá, amikor elpasszoltam a labdát az egyik angol mellett, és közben véletlenül kézzel arcon csaptam. Továbbmentem, de az ellenfél jött utánam. Először ő fejelt, én meg úgy gondoltam, hazai pályán nem maradhatok adósa. Ha bajnoki meccsen vagyunk, akkor nem ezt teszem, sajnos ezúttal elveszítettem a fejem."

Ami nem maradhatott büntetlenül: Mészöly Géza megbüntette a támadót. Igaz, nem anynyira, mintha bajnoki lett volna - a szakember nem akart konkrét összeget mondani -, de információink szerint Rajczi Péternek 75 ezer forintja bánja ezt a fejelést.

Az Ipswich másodedzője, Willie Donachie a lefújást követően elmondta, csapata még nem állt össze, s labdarúgói talán nem vették teljesen komolyan a mérkőzést. Az újpestiekkel kapcsolatban kijelentette, bármelyik lila-fehér futballistát szívesen látná az Ipswichben.
Legfrissebb hírek

Vonn drámája: esése után helikopterrel kellett elszállítani a pályáról

Téli olimpia 2026
24 perce

Téli olimpia: másodszor nyert a cseh és a dél-koreai vegyes páros curlingben

Téli olimpia 2026
26 perce

Osztriga a stadionban, eszement fogadások, sztárkavalkád a színpadon és a reklámokban – minden, amit a 60. Super Bowl körítéséről tudni érdemes

Amerikai sportok
43 perce

Kovács Árpád és Plisz Balázs is egyéni csúcsot futott 400 méteren

Atlétika
48 perce

A legendává válás küszöbén: James Milner Premier League-rekorder lehet

Képes Sport
1 órája

Niké Liga: Kovács Mátyás volt a kassai meccs legjobbja

Minden más foci
1 órája

La Liga: megműtötték Marc-André ter Stegent

Spanyol labdarúgás
1 órája

,,Elismerésem a fiúknak” – Michael Carrick a Manchester United sorozatban negyedik győzelme után

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik