Signori a Hajduk ellen biztosan nem játszhat

Vágólapra másolva!
2005.07.24. 11:34
Címkék
Giuseppe Signori ma délelőtt temérdek érdeklődő szeme láttára végigcsinálta a kötelező fizikai felmérőt a Debreceni VSC Oláh Gábor utcai stadionjában, ezt követően pedig orvosi vizsgálaton vett részt. Szilágyi Sándor, a futballklub ügyvezető igazgatója, valamint Luca Degli Innocenti, a Signorit kísérő menedzser ezt követően sajtótájékoztatót tartott, amelyen annyit lehetett megtudni, hogy egyelőre nincs megegyezés Signori szerződtetéséről. Azt azonban Szilágyi biztosra mondta, hogy a háromszoros olasz gólkirály a Hajduk Split elleni BL-selejtező-mérkőzéseken még biztosan nem játszik, mert a hétfői pótnevezési határidőig még biztosan nem lesz a Loki játékosa.
Beppe Signori tegnap a lelátóról nézte végig a Debrecen–Nagyvárad meccset, és megszerezhette az első benyomásait arról, milyen játékerőt képvisel a magyar bajnokcsapat (fotó: Meggyesi Bálint)

Nagy érdeklődés mellett végezte el a bajnok Debreceni VSC Oláh Gábor utcai stadionjában a fizikai felmérőt Giuseppe Signori, aki ezt követően orvosi vizsgálaton vett részt.

A játékos erőnléti állapotával nincsen gond - hangzott el az ezt követő sajtótájékoztatón -, azonban egyelőre nincs megállapodás Signori menedzsmentje és a debreceni klubvezetés között, így nem tudni, sikerül-e leigazolni a 37 éves háromszoros olasz gólkirályt.

Luca Degli Innocenti, a Signorit kísérő üzletember kérdésre válaszolva elmondta: a 28-szoros válogatott játékos azért nem játszott tegnap a Nagyvárad elleni barátságos mérkőzésen, mert - ahogyan azt már korábban Roberto Lamanna, Signori menedzsere a Nemzeti Sport Online-nak elmondta - "túlzás lenne, ha egy Giuseppe Signorinak próbajátékon kellene bizonyítania képességeit". Ezen kívül egy esetleges sérülést sem szeretnének megkockáztatni mindaddig, amíg Signori nem a DVSC játékosa.

Szilágyi Sándor szavai alapján biztos, hogy Signori sem a Hajduk Split elleni szerdai Bajnokok Liga-selejtező-mérkőzésen, sem az utána következő visszavágón nem léphet pályára, mert a pótnevezés határideje erre a két meccsre a hétfő, és addig biztosan nem lesz hivatalosan is a Loki labdarúgója a kiváló csatár.

"Ez technikailag is kivitelezhetetlen volna" - jelentette ki az NSO-nak Szilágyi Sándor.

Ez mindenesetre alapjaiban kérdőjelezi meg azt, hogy Signori valóban hajlandó lesz-e szerződést kötni a magyar bajnokkal. A Nemzeti Sport Online-nak ugyanis Roberto Lamanna korábban azt mondta, a támadót elsősorban az motiválja, hogy a BL-ben szerepelhet, ugyanis a legrangosabb európai kupasorozatban még egyetlen percet sem játszott. Azt pedig, hogy a Debrecennek sikerül-e legyőznie a Hajdukot és kivívnia a továbbjutást a BL-ben, egyelőre erősen kétséges, és ezt valószínűleg az olaszok is tudják.

Giuseppe Signori egyébként tegnap este elment egy kicsit szórakozni a debreceni éjszakába, és a sajtótájékoztatón elhangzottak szerint tetszik neki a város, és nagyon jól érezte magát.

A Hajduk elleni szerdai találkozóval kapcsolatos hír, hogy a szerb Bojan Brnovics és a szenegáli Ibrahim Sidibe papírjait sikerült elintézni, így ők ott lehetnek majd Supka Attila csapatában a horvát bajnok ellen.
Legfrissebb hírek

Női kézi BL: Sola HK–FTC

Kézilabda
11 perce

NB II: rangadók sora a 17. fordulóban – ÉLŐ eredménykövető!

Labdarúgó NB II
11 perce

NB II: Budafoki MTE–Bp. Honvéd

Labdarúgó NB II
12 perce

Szalai Attila megsérült, bízik a nagyon gyors visszatérésben

Légiósok
12 perce

NB II: HR-Rent Kozármisleny–Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
15 perce

NB II: Mezőkövesd Zsóry–Tiszakécskei LC

Labdarúgó NB II
19 perce

A lesiklás aranyával vigasztalódtak az amerikaiak Vonn sérülése után

Téli olimpia 2026
20 perce

Elrajtoltak az első magyarok az olimpián, Klaebo megszerezte első aranyát

Téli olimpia 2026
26 perce
Ezek is érdekelhetik