Férfi vízilabda ob I: újra legyőzte a Szolnokot, a BVSC lett a bronzérmes

SZ. R.SZ. R.
2026.05.30. 17:22
null
Varga Dániel és csapata megnyerte a harmadik mérkőzést is (Fotó: Balogh László)
A BVSC nyerte meg a bronzérmet a férfi vízilabda ob I-ben, miután 15–11-re legyőzte a Szolnokot a helyosztó szombati, harmadik mérkőzésén.

MINDENT BELEADOTT A SZOLNOK, hogy a BVSC-nek még egyszer el kelljen utaznia a Tiszaligetbe, de Varga Dániel csapata szombaton a harmadik meccset is megnyerte a férfi ob I bronzpárharcában. A Vasutas kezdett jobban, de a második negyed hajrájában, 5–3-nál kicsit megakadt, Krasznai Bendegúz a fordulás előtt egyenlített, majd a térfélcsere után már vezetést szerzett a Szolnoknak (5–6).

Aztán felpörögtek a hazaiak, Tátrai Dávid a harmadik gólját megszerezve egyenlített, majd jött még négy találat a sárga sapkásoktól, 8–6-nál Schmölcz Norman ötméteresből hozhatta volna közelebb csapatát, de a felső kapufára lőtt. A túloldalon Benedek Mór is harmadszor zörgette meg a vendégek hálóját, Nika Susiasvili távoli átlövésgólja után Kovács Gergő faragott a hátrányon (10–7).

Schmölcz szép ejtéssel jelentkezett, de kettőnél közelebb nem jött a Szolnok. Két perccel a vége előtt hét a hat ellen, kapus nélkül próbálkoztak, de Gyapjas Viktor egy hárítás után egész pályás gólt lőtt – majd a BVSC-nek kapussal jött be ugyanez a taktika, Korom Dániel talált be. A BVSC megismételte tavalyi harmadik helyét.

FÉRFI VÍZILABDA OB I
A 3. HELYÉRT, 3. MÉRKŐZÉS
BVSC-MANNA ABC–SZOLNOKI DÓZSA 15–11 (3–1, 2–4, 5–2, 5–4)
Laky uszoda, 200 néző. V: Rubos, Ádám F.
BVSC: GYAPJAS V. 1 – Mészáros M., TÁTRAI D. 3, CSACSOVSZKY E. 2, Batizi 1, Szeghalmi 1, Jansik D. Csere: Korom (kapus) 1, Susiasvili 1, Kovács P., Ekler Zs. 2, BENEDEK M. 3, Simon B., Bundschuh. Edző: Varga Dániel
SZOLNOK: Józsa – Cseh M. 2, Szabó II Bence, KOVÁCS G. 2, KRASZNAI 3, Simon D. 1, KAKSTEDTER 2. Csere: Szabó Gergő (kapus), Tigyi, Vámosi, Schmölcz 1, Zerinváry, Böröczky, Monostori. Edző: Hangay Zoltán
Emberelőny-kihasználás: 16/9, ill. 15/5
Kettősemberelőny-kihasználás: 1/1, ill. –
Gól – ötméteresből: –, ill. 3/2
Kipontozódott: Tigyi (19. p.), Vámosi (24. p.), Tátrai (30. p.)
Kiállítva (végleg, cserével): Zerinváry (21. p.)
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc végeredménye: 3–0 a BVSC javára
MESTERMÉRLEG
Varga Dániel: – Valamivel nagyobb célokat tűztünk ki az idény elején, az évad egészét tekintve van némi hiányérzet mindenkiben, de nagyon sok jó dolog is történt velünk. A bronzéremmel megismételtük az elmúlt idény eredményét. Jól játszottunk az első és a negyedik negyedben, a középső kettőben pedig nagy káosz volt. Amikor koncentráltunk, elhúztunk, amikor nem, feljött ránk a Szolnok – de egy dolog számít, hogy mi nyertünk.
Hangay Zoltán: – Megérdemelte a BVSC a bronzérmet. Más célokért kezdtünk küzdeni az idény elején, de roppant büszke vagyok a csapatra. Sokszor voltunk mélyen, és így is bejutottunk a legjobb négy közé. Nagyon sok hiányzónk volt, mindent megtettünk, ennyire tellett a BVSC ellen – az egyik legfontosabb, hogy a bronzpárharc végéig talpon tudtunk maradni. Felemelt fejjel mehetünk haza Szolnokra.

ALSÓHÁZ
Kaposvári VK–ELTE-BEAC 21–7 (6–1, 7–0, 4–3, 4–3)
G: Baj 5, Bede, Szabó Gergő 4-4, Takács K. 3, Gaszt, Hárai B., Juhász-Szelei, Vadas, Vindisch, ill. Herczeg 3, Bárd Á., Hárai G., Horváth A., Lakatos M.
Pécsi VSK-Mecsek Füszért–UVSE 16–17 (6–5, 3–4, 6–4, 1–4)
G: Tóth A. 5, Aranyi A., Lajkó, Mészáros B. 2-2, Arató, Cseh A., Doma, Holl, Kókai Sz., ill. Besenyei, Korbán 4-4, Hegedűs Cs., Makarenkó 2-2, Budai, Fülöp B., Gidófalvy, Korbács, Kovács K.
Az állás: 1. Kaposvár 31 pont (13 mérk.), 2. Szentes 28 (13), 3. Debreceni VSE 27 (13), 4. UVSE 27 (13), 5. PannErgy-Miskolci VLC 20 (13), 6. KSI SE 13 (14), 7. PVSK-Mecsek Füszért 8 (14), 8. ELTE BEAC 5 (13)
Az utolsó négy helyezett kiesik az élvonalból.

 

Legfrissebb hírek

Bravúros fordítás Szolnokon: ötgólos hátrányból felállva nyert a Vasas a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2026.09.23. 20:15

FÉRFI VÍZILABDA OB I, ADATBANK, 2026–2027

Vízilabda
2026.09.23. 13:35

A védekezés rendben van, a támadáson kell csiszolni a Honvéd pólócsapatánál

Vízilabda
2026.09.22. 10:52

Emberhátrányban is gólt szerzett, győzött a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:48

Női vízilabda ob I: nyolc góllal nyert az UVSE a Szeged ellen

Vízilabda
2026.09.11. 20:57

Szoros első negyed után sima FTC-győzelem a Vasas ellen

Vízilabda
2026.09.09. 19:15

Újabb DVTK-vereség; a Mezőkövesd négy, a KTE három gólt szerzett – ez történt szombaton az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.08.29. 19:25

Nem tudott javítani a DVTK, ezúttal otthon kapott ki

Labdarúgó NB II
2026.08.29. 19:20