Újpest: visszavont óvás

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
2005.08.17. 21:17
Címkék
Amilyen váratlanul óvta meg az Újpest a Vasas elleni, 2-2-re végződött bajnoki mérkőzését, olyan meglepő módon vonta vissza a beadványát.
Mint arról már beszámoltunk: az augusztus 6-i mérkőzés előtt az angyalföldiek szerződtették Bárányos Zsoltot, aki korábban a Zalaegerszeghez is aláírt egy biankó átigazolási lapot. Ezt megtehette, ám az újpestiek szerint az a labdarúgó, aki két ilyen papírt is ellenjegyez, fél évig nem kaphat játékengedélyt. A lila-fehérek emiatt óvtak, mégpedig az igazolási és átigazolási szabályzat 10. paragrafusának 2. bekezdésére hivatkozva, amely kimondja, hogy "…több átigazolási kérelem aláírása és egy átigazolási időszakban való benyújtása esetén a labdarúgó az általa utoljára meghatározott sportszervezethez átigazolható, de csak az utolsó kérelem benyújtásától számított hat hónap eltelte után van játékjogosultsága".

Bárányos Zsolt (balra) nem került bajba az Újpest elleni meccs miatt (Fotó: M. Németh Péter)
Bárányos Zsolt (balra) nem került bajba az Újpest elleni meccs miatt (Fotó: M. Németh Péter)
Bárányos Zsolt (balra) nem került bajba az Újpest elleni meccs miatt (Fotó: M. Németh Péter)


Az újpestiek közleményéből kiderül: nem vitatják, Bárányos Zsolt jogosan igazolt a Vasashoz, ám a fenti szabály értelmében nem szerepelhetne a csapatban fél éven keresztül. Az Újpest elöljárói - annak ellenére, hogy igazukban továbbra is biztosak - tegnap visszavonták az óvást, mondván a klub látszatát is el akarja kerülni annak, hogy nem a fair play szellemében jár el. Ennél bővebb és érdemibb magyarázatot azonban nem fűztek ahhoz, hogy miért változtatták meg az álláspontjukat, ha néhány napja még készen álltak a jogi csatározásra. Ráadásul még az óvási díjat is elbukták…

Maszatolás

A döntés világos - a háttere érthetetlen…
Természetesen megkerestük dr. Dányi Szilárdot, az Újpest FC jogászát, ám ő nem kívánta kiegészíteni a lila-fehérek közleményét. Így az a kérdésünk, miért vonta vissza az óvását a klub, miközben úgy véli, igaza van ebben az ügyben, megválaszolatlan marad… Vancsa Miklós, a Vasas ügyvezető igazgatója is szűkszavú volt, meglátása szerint az Újpestnél pontosan tudták, hogy az angyalföldi klub a szabályoknak megfelelően szerződtette Bárányos Zsoltot. Az átigazolási és versenybizottság eddig nem szólalt meg az ügyben, és már nem is várhatunk az esettel kapcsolatban hivatalos állásfoglalást (pedig nem ártott volna legalább tisztázni az ügyet, megelőzendő a hasonló perpatvarokat), hiszen az aktát lezárták, még mielőtt kinyitották volna.

Mindenesetre megnyugodhatunk: nem változik semmi a magyar fociban…
Van egy szabály, van egy ügy - mindkettőt sikerült elmaszatolni.
Kecskés István
Legfrissebb hírek

Lehetséges, hogy műteni kell Böde Dánielt – sajtóhír

Labdarúgó NB I
6 órája

Mellékfoglalkozás – Mohay Gábor publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Vasárnapi sportműsor: NB I, NB II; Milák Kristóf és Kós Hubert Eb-döntőben úszik

Birkózás
6 órája

Meglátogattuk Szalai Józsefet, aki szórja a gólokat Pakson; Megakadtak a tárgyalások a Videoton Fehérvár FC értékesítéséről

E-újság
6 órája

Mindhárom élvonalbeli csapat továbbjutott szombaton az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
7 órája

Atlétikai Eb: hatodik lett a női 4x100-as magyar váltó a döntőben!

Atlétika
7 órája

Szélesi Zoltán: A kapott gólnál sajnos a saját dolgunkat nehezítettük meg

Labdarúgó NB I
7 órája

Bánusz döntetlennel, Dudin és az Európa-bajnok Blübaum is győzelemmel kezdett a rangos nagykanizsai sakktornán

Egyéb egyéni
7 órája