FTC: előrelépések a pályázat ügyében

2006.07.11. 21:50
Címkék
Kedden újabb egyeztetésre került sor kedden az Üllői úti 6+2 hektáros terület ügyében a felek között.

A 100%Fradi több forrásból is úgy értesült, hogy döntő jelentőségű tárgyaláson vannak túl az ügy szereplői, a leglényegesebb pontok összehangolásában komoly előrelépések történtek. A nemrégiben véget ért egyeztetést követően természetesen hivatalos megerősítés nincs az ügyben, amelyben továbbra sem a Ferencváros képviselői hivatottak tájékoztatni.

Horváth K. József, az FTC kommunikációs igazgatója a színes hetilapnak ugyanakkor elmondta, a KVI továbbra is a megadott határidőn belül van, hiszen a döntésre kétszer 30 nap áll a hivatal rendelkezésére.

Hozzátette, az ügy szempontjából rossz jelnek semmiképpen sem nevezhető, hogy továbbra is gőzerővel folynak az egyeztetések, hiszen ha nem lenne esély a megállapodásra, akkor aligha lenne szükség tárgyalásokra, és a felek aligha fektetnének újabb és újabb energiákat az ügybe.
Legfrissebb hírek

Élményekkel és érmekkel újra kék-fehérben Hinora Kristóf

Labdarúgó NB I
36 perce

Roland Garros: Cobolli szerint Zverev pályafutása miatt is megérdemelte a Grand Slam-győzelmet

Tenisz
43 perce

Heti program: ismét pályán a magyar válogatott; kezdődik a 2026-os labdarúgó-vb

Magyar válogatott
48 perce

A győri tehetség végleg Olaszországba szerződött – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Hiába a BL-indulás, kirúgták Van Persie-t Hollandiában

Minden más foci
1 órája

Somogyi Ádám: Bárcsak valahogy visszaadhatnám a szeretetet!

Kosárlabda
1 órája

Vb-felkészülés: Kolumbia győztes főpróbát tartott Jordánia ellen

Foci vb 2026
2 órája

Örömteli hancúrozás a levegőben – Besenyei Péter 70 éves

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik