Ismét meccs közben esett össze a pályán Christian Eriksen

M. B.M. B.
2026.06.07. 20:14
null
Eriksent a két csapat tagjai együtt kísérték a mentőautóhoz (Fotó: AFP)
Eszméletét vesztette, és összeesett a dán labdarúgó-válogatott Ukrajna elleni felkészülési meccsén Christian Eriksen. Az északiak 34 éves középpályása hamar magához tért, vastaps mellett, saját lábán ment az őt kórházba szállító mentőautóhoz. A mérkőzést lefújták.

A Wolfsburg középpályása a találkozó 66. percében, 2–1-es dán vezetésnél esett össze. A 34 éves középpályás azonnali orvosi ellátásban részesült, magához tért, és saját lábán, vastaps kíséretében hagyta el az odensei stadiont.

Ezt követően a mérkőzés játékvezetője, a norvég Sigurd Smehus Kringstad a 77. percben lefújta az összeacsapást, amely így dán sikerrel végződött – írja a meccsről tudósító bold.dk. A beszámoló szerint a helyszíni műsorközlő arról tájékoztatta a nézőket, hogy Eriksen a körülményekhez képest jó állapotban van – ezt időközben a dán szövetség (DBU) is megerősítette.

„Christian jól van, a saját lábán sétált le a pályáról. Úgy látom, hogy a pacemakere jól működik, pontosan úgy, ahogy kell. Rövid időre eszméletét vesztette, de hamar magához tért, és gyorsan lehetett is vele kommunikálni. A kórházban most további vizsgálatok várnak rá, hogy kiderüljön, pontosan mi okozta a problémát. Állandó kapcsolatban vagyunk vele és a kórházban őt kezelő orvosokkal is. Christian arra kért, hogy tolmácsoljam: jól van” – idézte a szövetség dr. Morten Boesent, a válogatott csapatorvosát.

Mint ismert, Christian Eriksen már a 2021-es Európa-bajnokság Dánia–Finnország (1–0) csoportmeccsén is összeesett, miután megállt a szíve. Időközben defibrillátort ültettek be a szívébe, és 2022 márciusában tért vissza a válogatottba.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Dánia–Ukrajna 2–1 (Dorgu 13., Maehle 36., ill. Cihankov 44.) – a 77. percben Christian Eriksen rosszulléte miatt félbeszakadt

 

Legfrissebb hírek

Nagyszombatban játszik Ukrajnával a magyar válogatott – hivatalos

Magyar válogatott
2026.07.20. 11:29

Nemzetek Ligája: Ukrajna Szlovákiában fogadja a magyar válogatottat – sajtóhír

Minden más foci
2026.07.19. 20:10

Strandröplabda Nemzetek Kupája: meg sem álltak a lettek az aranyéremig

Röplabda
2026.07.19. 20:09

Csak a Honvéd kapott ki a főpróbán, a ZTE török, az Újpest bosnyák csapatot győzött le

Labdarúgó NB I
2026.07.18. 21:29

Felkészülés: Babos szállította a ZTE győzelmét, csúnyán kikapott a Paks

Labdarúgó NB I
2026.07.17. 22:08

Az ukránok élesen bírálják az IHF döntését, mely visszaengedné az orosz és fehérorosz csapatokat a nemzetközi porondra

Kézilabda
2026.07.17. 09:38

Felkészülés: nyolcgólos meccsen nyert a Paks

Labdarúgó NB I
2026.07.16. 19:49

Felkészülés: a DVSC legyőzte a horvát élvonalbeli Slaven Belupót

Labdarúgó NB I
2026.07.10. 13:57