A Fővárosi Ítélőtábla szerint a Ferencváros nem helyezhető vissza az élvonalba

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2006.11.22. 18:35
Címkék
A Fővárosi Ítélőtábla elutasította a Ferencváros előterjesztését, hogy függessze fel a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) azon határozatainak végrehajtását, amelyekkel a zöld-fehér klubot nem engedték az élvonalban indulni és visszasorolták a másodosztályba. Helmeczy László, az MLSZ jogi alelnöke szerint ezzel jogerősen eldőlt, hogy a Ferencváros nem helyezhető vissza a Borsodi Ligába.Petró László, az FTC jogásza úgy véli, az Ítélőtábla döntésének érdemi jelentősége nincs, a másodfokú tárgyaláson születik jogerős határozat.A Fővárosi Bíróság szeptember 5-én első fokon, nem jogerősen megsemmisítette az MLSZ elnökségének határozatát és a fellebbviteli licencadó testület döntését a Ferencvárossal kapcsolatban, ugyanakkor egyebekben a keresetet elutasította. Az MLSZ fellebbezett és a másodfokú tárgyalásra december 7-én 9 órától kerül sor.Az FTC első osztályú licencét a másodfokú licencadó bizottság július 13-án visszavonta, majd saját határozatát megváltoztatva 17-én mégis újra megadta. Ezt követően az MLSZ feloszlatta a testületet és hatályon kívül helyezte annak határozatait. Az új fellebbviteli testület később úgy döntött, hogy az FTC-nek nem adja meg a licencet. A bíróság ezt, a testületet feloszlató határozatot, valamint az új testület licencet megtagadó határozatát semmisítette most meg.A bíróság a felperes FTC Zrt. keresetét egyebekben elutasította, azaz nem állapította meg, hogy az eredeti döntés értelmében az FTC rendelkezik a licencjoggal. Az MLSZ-t a bíróság 51 ezer forint perköltség megfizetésére kötelezte.
Legfrissebb hírek

Bundesliga: Manuel Baum marad az Augsburg vezetőedzője – hivatalos

Német labdarúgás
34 perce

Hood fantasztikus meccsen búcsúztatta a hatodik kiemelt Noppertet a darts-vb-n

Egyéb egyéni
59 perce

Nicolas Jackson és Cherif Ndiaye szállította Szenegálnak a magabiztos győzelmet az ANK-n

Minden más foci
1 órája

Az Esztergom óriási izgalmak után jutott tovább a női kézilabda Magyar Kupában

Kézilabda
1 órája

Kialakult a négyes döntő mezőnye a férfi röplabda Magyar Kupában

Röplabda
2 órája

Gyász: 27 évesen elhunyt az Európa-bajnok norvég sílövő, Sivert Bakken

Téli sportok
3 órája

Az év legnézettebb videói: amikor Gulyás Michelle átvehette az Év Női Sportolójának járó díjat

Egyéb egyéni
3 órája

A Falco 20 ponttal nyert az Alba Fehérvár ellen a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
3 órája
Ezek is érdekelhetik