Éger László és Kerekes Zsombor is visszatérhet a Lokihoz

2007.05.21. 14:49
Éger László és Kerekes Zsombor is a Debrecen rendelkezésére állhat a következő szezonban. Előbbinek lejárt a kölcsönszerződése Spanyolországban, utóbbival pedig nem hosszabbította meg a kontraktust holland csapata – adta hírül a magyar bajnokcsapat hivatalos honlapja.
Éger László kedden tárgyal a debreceni vezetőkkel
Éger László kedden tárgyal a debreceni vezetőkkel
Éger László kedden tárgyal a debreceni vezetőkkel
Éger László kedden tárgyal a debreceni vezetőkkel

Éger László az idei szezont még a Debrecen együttesével kezdte, utána azonban nem tudott nemet mondani a spanyol Polideportivo Ejido együttesének invitálására. A felek megegyeztek, a védő az elején tagja is volt a csapatnak.

Később Éger sérülések miatt kiszorult az együttesből, nem tudta magát visszaverekedni, és ezért, valamint fizetési elmaradások miatt kérte, hogy bontsák fel a kölcsönszerződését.

A védő jelenleg is a Loki játékosa, így valószínűleg itt is folytatja pályafutását. A vezetők mindenesetre kedden leülnek vele tárgyalni a jövőről. Éger egyébként kilenc meccsen kapott szerepet Spanyolországban, gólt nem szerzett.

Visszatért Debrecenbe Kerekes Zsombor is, aki két évvel ezelőtt lett a holland Willem II Tilburg labdarúgója. A 33 éves játékossal nem hosszabbítottak szerződést a hollandok, így szabadon igazolhatóvá vált, nem kell érte fizetni.

Akárcsak Égerrel, Kerekessel is leülnek tárgyalni a közeljövőben a Loki vezetői. A válogatottban is megfordult támadó első szezonjában még alapember volt Tilburgban, akkor 20 meccsen két gólt szerzett. A mostani bajnokságban azonban kiszorult, hét meccsen mindössze egy gólra volt képes.
Legfrissebb hírek

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

A Debrecen nehéz meccsen nyert a Vác ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:21

Dzsudzsák kérdő tekintete, Vasas-gólöröm az oldalvonalnál – galéria

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:54

Gert Remmel: Javaslom, hogy amikor a Vasas busza megáll Budapesten, vegyenek egy lottószelvényt!

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:34

Tíz perc alatt két gólt kapott a Vasas Debrecenben, mégis három ponttal távozott onnan

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 21:33

A Vasas technikás munkása

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 12:30

Bódog visszatér, a Nyíregyháza 17 éve nem nyert otthon a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 16:04