Nem tudni, kitart-e az FC Sopron mellett a gárda főtulajdonosa

2007.06.19. 21:00
Az Újpest FC, a REAC és az FC Fehérvár mellett az FC Sopron is megkapta a rajtengedélyt az MLSZ fellebviteli bizottságától, a bordó-fehér gárda szurkolói azonban egyelőre csak reménykedhetnek, hogy a csapat neki is vág az új évadnak. A futball-kft. vezetői ugyanis hallgatásba burkolóztak.

A soproni szurkolók egyre idegesebbek. Tartja magát a szóbeszéd a városban, hogy Vízer László Máriusz főtulajdonos hátat akar fordítani a csapatnak, amely gyakorlatilag a labdarúgócég összeomlásával járna. Az üzletember már többször bizonyította, hogy némiképp öntörvényűen vezeti a vállakozást.

Az évad befejezése óta kevés érdemi információ szivárgott ki a Káposztás utcai klubirodából. Csak néhány átigazolási hír röppent fel, az is inkább a távozókról. Köteles Zsolt, a csapat ügyvezető-igazgatója immráon napok óta nem áll lapunk rendelkezésére, telefonját nem veszi fel, az üzenetekre nem reagál. Éppígy elérhetetlen a főtulajdonos, Vízer László Máriusz is.

Gyanús némaság. A soproni szurkolók pedig tudni akarják, kitart-e a csapat mellett Vízer László Máriusz.

A szerdai Nemzeti Sportból megtudhatja, hogyan juthatott idáig a 2005-ben kupagyőztes együttes. Elolvashatja, hogy a soproni önkormányzatnál hogyan vélekednek a főtulajdonos cselekedeteiről, és miért jut csupán három hét a csapat felkészülésére.
Legfrissebb hírek

Meleg napok – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.08.04. 23:25

Az MLSZ nyilvánosságra hozta az NB I 4. fordulójának programját

Labdarúgó NB I
2026.08.04. 15:43

MLSZ: az európai kupamérkőzések kezdési időpontjáról az UEFA dönt

Minden más foci
2026.08.04. 15:01

NB I, NB II: így szól közbe az időjárás – az MLSZ megváltoztatta a hétvégi programot

Labdarúgó NB I
2026.08.03. 15:43

19 ezer ellenőrzés, 80 százalékkal esett vissza a súlyos hibák száma – jön az 1000. VAR-mérkőzés az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.08.02. 13:29

Locsolási tilalom lép életbe a stadionokban

Labdarúgó NB I
2026.08.01. 13:15

Három NB II-es mérkőzést is elhalasztanak szombaton – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.08.01. 11:03

Az MLSZ módosította a hétvégi NB I-es és NB II-es mérkőzések időpontjait

Labdarúgó NB I
2026.08.01. 09:51