Honvéd: sikert aratott a Duracell Sporttábor a Velencei tónál

2007.07.20. 22:13
Címkék
Egy hétig forgott a futball körül a világ a Velencei-tó partján – pénteken lezárult a Budapest Honvéd FC szakmai támogatásával indított Duracell Sporttábor.

Az utolsó napon a gyermekek visszatértek a velencei szállásról a Bozsik-stadionba, s valamennyien azt mondták: bizony, ők szívesen jönnének jövőre is a Sporttáborba. Ragyogóan sikerült a táborozás, a 80 kicsi nagyon élvezte a foglalkozásokat, és persze a kiegészítő programokat is. Napi két edzésen vettek részt a gyermekek Velence és Agárd futballpályáin – a munkát csak az egész országban tomboló kánikula hátráltatta egy kicsit, amely miatt az edzések egy részét inkább este, hűvösebb időben tartották. Amiatt pedig egyik gyermek sem bánkódott, hogy a nappali órákat inkább a strandon töltötték…

A futballon kívül más sportágakban is jeleskedtek a gyermekek. Az még hagyján, hogy volt strandfoci, vízifoci és tengó, de a kicsik asztaliteniszeztek és tollaslabdáztak is, és persze a lányokra is gondoltak a szervezők: ők aerobikoztak, és betanultak egy remek pompomlány-koreográfiát is, amelyet a többieknek adtak elő. Akadt persze több olyan kis hölgy is, aki inkább focizott…

Voltak különleges programok is: hétfőn – ahogy arról már beszámoltunk – Supka Attila és a Honvéd játékosai látogatták meg a kicsiket Velencén, szerdán pedig Borgulya István, a Honvéd volt játékosa és pályaedzője, illetve az U19-es csapat jelenlegi edzője érkezett hozzájuk. Ugyanezen a napon a csapat együtt részt vett egy hajókiránduláson is a Velencei-tavon, csütörtök este pedig egy közös bulival búcsúztak a tábortól.

Csütörtök reggel még egy táborzáró minitornát is vívtak egymás között a fiatalok – ezt eredetileg péntekre tervezték a Bozsik-stadionba, de a nagy hőség miatt végül ez elmaradt. Így is volt azonban meglepetésben részük a gyermekeknek a visszatéréskor: régi barátaik, a Honvéd kabalaoroszlánja, corLEOne, valamint a Duracell-nyuszi mellett az első csapat játékosai, Vincze Gábor, Debreceni András és a brazil Diego köszöntötték őket, és meghívták a kicsiket a Nistru Otaci elleni UEFA-kupa-párharc visszavágójára, amelyet augusztus 2-án játszanak a Bozsik-stadionban. A gyermekek boldogan vették át a játékosoktól a fejenkénti két-két tiszteletjegyet.
Legfrissebb hírek

Robbie Keane: Szinte az egész kezdőcsapatot kicseréltük a sűrű program miatt

Labdarúgó NB I
11 perce

Aranycipő: Harry Kane meglépett Kylian Mbappétól

Minden más foci
29 perce

Hálás vagyok, hogy ebben a klubban játszhatok – Somogyi Ádám a kupagyőzelem után

Kosárlabda
35 perce

NS-képeslap: új öltöző épült a százéves helyén

Labdarúgó NB II
56 perce

Labdarúgás: csaknem 1400 fiatalperc az NB I 23. fordulójában

Utánpótlássport
1 órája

Az FTC-nél már nagyon várják a Ludogorec elleni visszavágót

Labdarúgó NB I
1 órája

Autóbalesetben elhunyt a kétszeres WNBA-bajnok Kara Braxton

Amerikai sportok
1 órája

Adócsalási vádak miatt elhalasztják három napig a bajnokikat Argentínában

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik