Korán hátrányba került, mégis biztosan győzött a zalai együttes

2007.07.20. 21:21
Címkék
A Zalaegereszeg hazai környezetben két góllal nyerta Paks ellen a bajnoki idény nyitányán. Márkus Tibor találatával már a 6. percben vezetést szerzett a tolnai együttes, a ZTE azonban még az első játékrészben egyenlített, a fordulás után pedig bebiztosította a győzelmet.
Magabiztos Zete-siker a rajton
Magabiztos Zete-siker a rajton
Magabiztos Zete-siker a rajton
Magabiztos Zete-siker a rajton

A zalaegerszegi publikum hitetlenkedve vette tudomásul, hogy a tolnai alakulat jóval aktívabban kezdett, sőt elsősorban a rendkívül agilis Horváth Ferenc, Márkus Tibor duónak köszönhetően az első percektől uralta a játékot.

A paksi dominancia a hatodik percben már az eredményjelzőn is nyomott hagyott, nem akármilyen góllal szerzett vezetést Lengyel Ferenc alakulata. Kiss előreívelése után Horváth Ferenc csúsztatott Márkus Tibor elé, aki 13 méterről Polgár szorításában egy elegáns mozdulattal, a kifutó Babalj felett a bal sarokba emelt. Az egykori tatabányai közönségkedvenc remek helyzetfelismerő képessége és technikai képzettsége korai előnyt jelentett a látogatóknak.

A vezetés birtokában visszavett a kezdeti heves tempóból a Paks, kontrajátékra rendeződött be a vendégcsapat. Keményen védekeztek az atomvárosiak, helyenként a kíméletlen eszközöktől sem riadtak vissza.

MOLNÁR BALÁZS SZEGYCSONTJA ELTÖRT

A félidő közepén Molnár Balázs egy összeütközést követően összeesett és mentő vitte kórházba. A vizsgálatok során kiderült, hogy a játékosnak eltört a szegycsontja.
A 24. percben a derék sípmester éppen arra készült, hogy vízszünetet engedélyezzen a szomjazó futballistáknak, amikor Molnár Balázs összeesett. Az egerszegi térfél közepén összerogyó játékos ugyan egy perccel azelőtt ütközött Zováthtal.

Az oldalvonal mellett ápolták Molnárt, majd mentő szállította el. A helyét a legutóbb Rákospalotán szereplő Tóth Norbert foglalta el.

A kényszerpihenő után újult erővel rohamozott a Zete, a csereként beálló Tóth Norbert 35. percben bivalyerejű lövéssel szaggatta szét a lécet, ez mindenképpen jelzésértékű volt a vendégeknek.

A hajrában – cseppet sem érdemtelenül - megszületett a zalai egyenlítés, miután Dudic élesen középre lőtt labdáját a lendületből érkező Tóth Zoltán 4 méterről a jobb felső sarokba fejelte.

A térfélcsere után a játék képe már-már azt a világszerte nagy népszerűségnek örvendő sportágat idézte, amit labdarúgásnak neveznek. Lüktetett a játék, hol az egyik, hol a másik kapu előtt adódott gólhelyzet.

Bár a 61. percben Waltner góljával előnyhöz jutott a Zete, a Paks egy percig sem adta fel, sőt Tököli beállásával újra lábra kapott. A hajrában is mozgalmas volt a találkozó, a 94. percben Waltner tizenegyes mindent eldöntött, a támadó önmaga második, csapata harmadik találatával bebiztosította a hazai győzelmet.

MAGYAR BAJNOKSÁG, ELSŐ FORDULÓ

ZALAEGERSZEG PAKS
1 Babalj 1 Kovács A.
7 Dudics 2 Molnár Z.
8 Polgár 72 Éger
22 Miljanovic 3 Salamon
4 Vulin 14 Hanák
30 Tóth Z. 10 Kiss T.
77 Molnár B. 6 Zováth
24 Máté 16 Heffler
19 Koplárovics 7 Báló
9 Waltner 99 Horváth F.
11 Pekic 8 Márkus
Vezetőedző: Vezetőedző:
Szlavko Petrovics Lengyel Ferenc
Gólszerző: Tóth Z. (45+2), Waltner (61., 93.-11-esből), ill. Márkus (6.)
Csere:Molnár B. h. Tóth N. (27.),Miljanovic h Kádár (68.), Tóth Z. h Simonfalvi (85.), ill. Horváth F. h Tamási (56.), Zováth h Tököli (63.), Heffler h Balaskó (83.)
Sárga lap: Vulin (86.), ill. Zováth (20.), Kiss T. (41.), Tököli (82.)
Piros lap: Balaskó (87.)
Legfrissebb hírek

Robbie Keane: Ha nem lenne a magyarszabály, időnként más lenne a kezdőnk...

Labdarúgó NB I
6 perce

Aranycipő: Harry Kane meglépett Kylian Mbappétól

Minden más foci
24 perce

Hálás vagyok, hogy ebben a klubban játszhatok – Somogyi Ádám a kupagyőzelem után

Kosárlabda
30 perce

NS-képeslap: új öltöző épült a százéves helyén

Labdarúgó NB II
51 perce

Az FTC-nél már nagyon várják a Ludogorec elleni visszavágót

Labdarúgó NB I
1 órája

Autóbalesetben elhunyt a kétszeres WNBA-bajnok Kara Braxton

Amerikai sportok
1 órája

Adócsalási vádak miatt elhalasztják három napig a bajnokikat Argentínában

Minden más foci
1 órája

NBA: zsinórban kilenc Spurs-siker, a Kings megszakította 16 meccses vesszőfutását

Amerikai sportok
2 órája
Ezek is érdekelhetik