Vízer László Máriusz kiszállt, Londoni olasz cég lett a tulajdonos

2007.09.15. 13:15
Címkék
Az magyar labdarúgó-bajnokság élvonalában FC Sopron tulajdonosa, Vízer László Máriusz megvált üzletrészétől, amit egy olasz tulajdonban lévő, londoni székhelyű társaság vásárolt meg. A cég a futball-kft. 79 százalékos tulajdonrészét szerezte meg, a Nemzeti Sport információi szerint csaknem 200 millió forintért.
Vízer László Máriusz ezentúl tiszteletbeli elnök lesz
Vízer László Máriusz ezentúl tiszteletbeli elnök lesz
Vízer László Máriusz ezentúl tiszteletbeli elnök lesz
Vízer László Máriusz ezentúl tiszteletbeli elnök lesz
A csapat ügyvezető igazgatója, Köteles Zsolt elmondta, hogy a Carrefur Ltd. egy pénzügyi, gazdasági és kereskedelmi cég, majd hozzátette, hogy az új tulajdonosi kör bemutatására egyelőre várni kell, hiszen a szerződést pénteken írták alá, és az okmányokat csak ezután küldik el a cégbírósághoz.
A Sopron új szakmai és utánpótlás-igazgatója, az egyébként FIFA-játékosügynökként dolgozó Salvatore Trunfio elmondta, hogy részleteket csak a szeptember huszonhetedikei sajtótájékoztatón mondhat el.

Annyit azért elárult, hogy a Sopron elnökét ezentúl Antonio Righinek hívják, az alelnök Romano Giuseppe, Vízer László Máriusz a jövőben tiszteletbeli elnök lesz.

Köteles Zsolt megmarad ügyvezető igazgatónak. És az olasz szakember megjegyezte azt is, hogy terveik között szerepel a csapat megerősítése is.

A jelenlegi stábbal kapcsolatban Trunfio zárásként elmondta, hogy teljes a bizalmuk a jelenlegi edzőben, Détári Lajosban.
Legfrissebb hírek

Az óvodások már tudják – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
45 perce

A sport sem úszta meg – Szöllősi György jegyzete

Egyéb egyéni
46 perce

Szerdai sportműsor: teljessé válik a Bajnokok Ligája legjobb 16 csapatának mezőnye

Minden más foci
1 órája

Kós Hubert verhetetlen akar lenni; A téli olimpia teljes eredménylistája

E-újság
1 órája

A gála ezúttal elmaradt, de a Newcastle így is kettős győzelemmel jutott tovább a BL-ben

Bajnokok Ligája
2 órája

Csak kapufát hozott a visszavágó, a Leverkusen ott van a BL nyolcaddöntőjében

Bajnokok Ligája
2 órája

Kövér László: A sport, mint minden kultúra, ember és ember között teremt kapcsolatot

Magyar válogatott
2 órája

A téli olimpia sikerei után a BL-ben is a norvégok örülhettek Milánóban

Bajnokok Ligája
2 órája
Ezek is érdekelhetik