A fúziók sem mentették meg a sváb legénységet – elfeledett élvonalbeli futballklubok, 10. rész Soroksár

A fővárossal élénk gazdasági kapcsolatban lévő (csónakon szállították Budapestre a rozskenyeret), többségében svábok lakta Soroksáron 1911-ben már futballmérkőzést rendeztek, ám az első sikeresebb időszakra majd’ másfél évtizedet kellett várni. 1925-ben a Soroksár AC jókora fölénnyel nyerte meg a Középmagyarországi kerület váci alosztályát, majd a kerületi bajnoki címet is megszerezte.
Az MLSZ abban az évben átszervezte a legjobb vidéki csapat titulusáért zajló tornát, a hat legjobb vidéki együttes a két legjobb fővárosi gárdával együtt küzdött a Magyarország bajnoka címért. A soroksáriak a negyeddöntőben a Debreceni VSC együttesével találkoztak, a fővárosi Hungária útra villamossal utazott a csapat és hatszáz tagú szurkolótábora. 

„A lelkes soroksáriak erős akarata nem hozta meg a kívánt gyümölcsöt – most, a mutatott játékuk és küzdeni tudásuk olyan volt, hogy a legszebb reményekre jogosítja a jövőt illetőleg” – fogalmazott a Nemzeti Sport a 2:1-es debreceni sikerrel záruló összecsapást követően.

A SAC egy évvel később is megnyerte a kerületi alosztályt, ám a fináléban 3:1-es összesítéssel kikapott a Szolnoki MÁV-tól. 1926 nyara azonban így is fordulópontot jelentett a soroksári futballban, megalakult ugyanis Bogenfürst csapatképviselő vezetésével a profi, lila-fehér színeket viselő Soroksár FC, amely a másodosztályban indult. „Titokban, szerényen készülődött s mire kiáll a dunaparti német legénység, kiderül, hogy talán a legrettegettebb csapatot hozta össze. A régi keményen verekedő soroksári legénység mellé nem kisebb nagyságokat szereztek meg, mint Kautzky, Lantos, Kovacsics és a békéscsabai Kvasz. Védelem, támadás, halfsor egyaránt nagyot erősített. A Duna partján kis helység Soroksár, de a nevét már a középmagyarországi bajnokságok során is megtanulták tisztelettel emlegetni. De bizonyos az is, hogy ebben az új környezetben is egyik legelső együttes lesz a soroksári” – írta rajt előtti méltatásában a Sporthírlap.

A „keményen verekedő soroksári legénység” olykor nemcsak a pályán, hanem azon kívül is megküzdött az ellenfelekkel: 1927. március 20-án a Turul 2:1-re győzött a Haraszti úton, azonban futva menekült a csatatérről, a balhé pedig a közeli HÉV-megállóban folytatódott, ahol több pofon is elcsattant. A vendégek feljelentése szerint „a soroksári pálya közönsége már a mérkőzés folyamán verekedést provokált. A bírót és a határbírókat kövekkel dobálta meg, a mérkőzés befejezése után pedig úgy játékosainkat, mint vezetőségi tagjainkat és közönségünk közül többeket súlyosan bántalmaztak. Szertárunkat teljesen szétdúlták és az árokba dobták, labdáinkat pedig felhasították, úgy, hogy csak a legnagyobb nehézségek árán tudtunk onnan menekülni.” A soroksáriak másként látták a történteket, Espersidt Péter ügyvezető elnök szerint „a gyengekezű bíró nem volt képes a Turul-játékosok életveszélyes belemenéseit megakadályozni. Egyébként még ki kell jelentenem, hogy 16 éve tartjuk fenn a pályánkat, de botrány még egyszer sem fordult elő.”  

A profi szövetség intézőbizottsága úgy döntött, 1927. június 17-ig nem lehet mérkőzést tartani Soroksáron, az SFC-t pedig nyolcvan pengő kártérítés megfizetésére kötelezte a szétvert szertárért. Az együttes a várakozásoknál gyengébben szerepelt, mindössze hetedik lett, egyik legjobbját, Kautzky Józsefet az Attila még idény közben kivásárolta 2000 pengőért.

A remélt áttörésre 1932-ig kellett várni, az SFC veretlenül nyerte meg a másodosztályt és fennállása során először a legmagasabb szintre jutott. A Nemzeti Sport meg is jegyezte, olyan fényes a csapat szereplése, mint a soroksári kenyér… A pályát és a keretet azonban alkalmassá kellett tenni az élvonalra, a vezetőség 1932 júniusában úgy döntött, mindenképpen felújíttatja a létesítményt.

Az átépítés tizenhatezer pengős költségének jelentős részét a szurkolók adták össze, a községtől remélt kétezer pengős kérelmet a helyi tanács leszavazta. Ennek ellenére augusztusban már a tribün építését kezdték el, a vezetőedzői feladatot Kautzky Józsefre bízták. A felkészülés jól sikerült, a Somogy FC elleni edzőmeccsen kétezer néző láthatta, amint a soroksáriak 4:0-ra verték meg ellenfelüket.

Az újonc SFC a bajnoki címvédő Ferencváros otthonában kezdte el az idényt, a roppant lelkes lila-fehéreket ezer vendégszurkoló támogatta a Hungária úton, ahol végül 8:2-re győzött az FTC a Bácsay – Schweier, Schmidt – Elblinger, Illik, Túri – Kelemen, Zwick, Kautzky, Kohut II, Béres összeállítású Soroksár ellen. A vendégeket kárpótolhatta, hogy a legszebb gólt Kautzky szerezte, pompás távoli bombáját még a zöld-fehérek is megtapsolták.

Az első élvonalbeli idényben sok sikerélmény nem adatott Kautzkyéknak, három (egyaránt 1:0-s) győzelmet és három döntetlent leszámítva az összes meccsüket elveszítették, ráadásul nemegyszer kiütés lett a vége, az újpestiektől például kilenc gólt kapott Augusztinovits Pál kapus. Az utolsó helyen záró lila-fehérek így egy idényt követően visszaestek a másodvonalba…

…de egyből sikerült visszajutniuk, ráadásul majdnem tökéletes eredménnyel: 26 mérkőzésükből csupán egyet veszítettek el, a többit megnyerték, 116 rúgott és 23 kapott góllal. Ennél is nagyobb sikert jelentett, hogy a csapat bejutott a Magyar Kupa döntőjébe. Igaz, akkoriban megkopott a sorozat renoméja, több nagynevű pesti klub el sem indult a világbajnokság miatt, a Soroksárnak csupán két meccset kellett megnyernie, hogy döntőbe jusson, amelyben a BSZKRT SE (a mai BKV Előre elődje) várt rá.

A finálé váratlanul hosszúra nyúlt, először 1934. május 31-én az Üllői úton ezer fizető néző előtt 2:2-re végeztek a felek. Egy hónappal később már tizenötezren látták a Nemzeti Sport szerint „nívótlan csapkodó játékot” hozó összecsapást, amelyet kínos közjáték zárt le. 1:1-es állásnál a találkozó vége felé Berecz László és Holczer József ütközött, Égner Kálmán játékvezető mindkettőt kiállította, miközben a soroksári Kelemen Vilmos a kupát tartó asztalba lőtt, feldöntve a trófeát. Az újabb döntetlen után némi vita folyt arról, hogy legyen-e hosszabbítás, ám végül nem lett, következett a harmadik meccs. Augusztus 26-án a Millenárison csupán 1600 nézőt vonzott a találkozó, amelyen a 70. és a 75. percben szerzett góllal nyert a Soroksár. A feszültség ezúttal sem maradt el, a beszkártos Őri Jenő megsértette a játékvezetőt, mire a spori visszatartotta a futballista igazolványát. „Nem volt futball az, amit a két csapat mutatott a pályán. A Soroksár messze van még az I. liga nívójától s hogy győzött, azt csak nagyobb állóképességének s egy kis szerencsének köszönheti” – összegzett a Nemzeti Sport.

Annak ellenére, hogy lapunk távolinak látta az SFC nívóját az élvonaltól, a lila-fehérek Negyedi Ferenc vezetőedző irányítása alatt fennállásuk legjobb eredményét érték el, hetedikként zárták az 1934–1935-ös idényt. A tavaszi szezonban mindössze három találkozót veszített el az együttes, amely megverte többek között a Hungáriát és a Phöbust is, míg a Ferencvárossal 4:4-es döntetlent ért el. „Nemcsak nagyszerűen küzdött, de időnkint nagyon szépen is játszott a soroksári csapat” – méltatta az együttest a Nemzeti Sport.

1935 őszén sem ment rosszul az SFC-nek, amely az első tíz meccséből ötöt megnyert, igaz, a Törekvés SE elleni sikert csupán háromszázan látták, lapunk meg is jegyezte, „feltűnő volt a soroksári közönség részvétlensége”. A közönség a csapattól, a csapat pedig a községtől fordult el, 1936 januárjától ugyanis az adósságba süppedő klub elköltözött a Millenárisra, és egy sajátos fúzió nyomán „Budapest-Zugló-VII. Kerület FC” néven folytatta tovább…

…ám ez a konstrukció nem élt meg hosszú időt, a soroksáriak ugyanis összekaptak a zuglóiakkal az anyagiakon. Idősebb Koh József elnökségi tag szerint a zuglóiak nem tartották be a megállapodást s ezért vonták vissza a csapatot a Millenárisról. Az SFC az együttműködésből kiválva inkább a szomszédos pestszenterzsébetiekkel állt össze Erzsébet-Soroksár néven. Az első akadályt sikeresen vette a fúzió, 5:1-re győzött az immár sárga-fehér színben játszó csapat a Salgótarján ellen. Így is csupán az utolsó bennmaradást érő helyet sikerült megkaparintani.

1936 őszén alkalomadtán még visszatért a Haraszti útra az Erzsébet-Soroksár, de jellemzően Pestszenterzsébeten fogadta ellenfeleit. Október 2-án Jászonyi Ferenc igazgató kifejezetten optimistán nyilatkozott lapunknak: „A Soroksár, mióta proficsapata van, még sohasem állt ennyire jól anyagilag, mint most. Adóssága legnagyobb részét kifizette és a játékosoknak egy fillérrel sem tartoznak. A Soroksár Erzsébeten megtalálta a számítását és természetesen itt is marad.”  

Az eredmények azonban elmaradtak, az ősz végére nyeretlenül, csupán két megszerzett ponttal szerénykedett az Er-So a tabella utolsó helyén. 1937 januárjában kiderült, mégis nagy a baj. „Nincs értelme tovább titkolódzni. A Soroksár FC január 26-án tartja közgyűlését, és itt a vezetőség bejelenti, hogy a csapatot megszünteti. A játékosokat szabaddá tesszük, mindenki megkapja a járandóságát és aztán – finita la commedia” – vonta le a szomorú konzekvenciát Negyedi mester, aki hozzátette, mintegy húszezer pengőre rúg a tartozás, a Zuglóval való sikertelen frigy hatezer pengőjébe került az SFC-nek.

„Nagyon, sajnálom, hogy el kell mennem, mert Soroksárhoz a futball révén sok szép emlékem fűződik. Még csak annyit, hogy mindennek nem kellett volna bekövetkeznie, ha a soroksári közönség nem viseltetett volna oly nagy részvétlenséggel a futball csapat iránt” – zárta szavait Negyedi. Az egyesület 1937. január 26-án oszlott fel.

A második világháborút követően több soroksári együttes is szerepelt az élvonalban, napjainkban a Soroksár SC a Ferencváros fiókcsapataként a másodosztály mezőnyének tagja.

Az elfeledett élvonalbeli futballcsapatokat bemutató sorozatunk ezennel véget ért. A száz éve bevezetett profi liga tíztagú mezőnyéből némi nagyvonalúsággal ötre mondhatjuk, hogy a 2026–2027-es idényben tagja a legmagasabb osztálynak: a Ferencváros, az Újpest, az MTK, a Vasas és a Kispest.

Soroksár FC  
Alapítva: 1926 nyarán
Megszűnt: 1937. január 26.
Színe: lila-fehér
Hazai mérkőzései helyszíne: Soroksár, SAC-pálya
Élvonalban töltött idényei száma: 4
Legjobb helyezése: 7. (1935)
Élvonalbeli mérlege: 1932 és 1937 között 96 mérkőzés (17 győzelem, 18 döntetlen, 61 vereség)

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2026. június 20-i lapszámában jelent meg.)