Lengyel Ferenc sorsát az általa vállalt ultimátum pecsételte meg

Vágólapra másolva!
2007.09.23. 16:12
A Paksi FC labdarúgóklub megköszönte Lengyel Ferenc eddigi munkáját, és a továbbiakban más edzővel képzeli el a folytatást – jelentette be a futballklub hivatalos weboldalán vasárnap délután. A szakvezető a saját maga által vállalt ultimátumba bukott bele, hiszen bár a Nyíregyháza és a Tatabánya elleni meccseken sikerült hat pontot begyűjtenie csapatával, a REAC és a Sopron ellen már nem jött össze a beígért újabb három pont. Az új edző személyéről jelenleg is tárgyalások folynak.
Lengyel Ferenc (balra) új csapatot kereshet magának
Lengyel Ferenc (balra) új csapatot kereshet magának
Lengyel Ferenc (balra) új csapatot kereshet magának
Lengyel Ferenc (balra) új csapatot kereshet magának

A Paksi FC vezetősége meghozta a döntést Lengyel Ferenc vezetőedző ügyében.

Mint ismeretes, Lengyel a gyenge szereplést követően, egy vállalást tett, mely azt tartalmazta, hogy a Nyíregyháza és a Tatabánya elleni meccseken 6 pontot, a REAC és a Sopron elleni találkozókon 3 pontot szerez a csapat. Ellenkező esetben feláll a kispadról.

A 9 pontot nem sikerült megszerezni, 7 pontot gyűjtött be a csapat, két győzelemmel, és egy döntetlennel.

A Sopron elleni mérkőzést követően Lengyel, tartva magát adott szavához, a vezetőségre bízta a döntést.

A döntés megszületett, a Paksi FC megköszönve Lengyel eddigi munkáját, a továbbiakban más edzővel képzeli el a folytatást.

Az új edző személyéről jelenleg tárgyalások folynak, ezek eredményéről a klub a közeljövőben, egy sajtótájékoztatón számol be. A hírek szerint a jelöltek közuött van Gellei Imre, Nagy László és Tornyi Barnabás is, hivatalos bejelentés kedden várható.

Lengyel Ferenc három és fél évig volt a Paksi FC - korábban Paksi SE - vezetőedzője, a csapat vele jutott fel az első osztályba, és vele is harcolta ki a bentmaradást az elmúlt idényben. A jelenlegi szezonban azonban a nyári erősítések ellenére sem ment a játék, az első öt körben pontot sem szerzett az együttes.
Legfrissebb hírek

Rossi korábbi segítője lett az NB II-es Szeged új vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.02.06. 13:29

Az edzőváltások tele: Alonso, Amorim és Maresca is távozott – jogosan?

Képes Sport
2026.01.30. 09:12

Bognár György: Ha nem egy ilyen szerencsés góllal, akkor megnyerhettük volna a kapufákkal a meccset

Labdarúgó NB I
2026.01.25. 08:37

Férfi kézi: nyáron edzőt vált az ETO, a Szeged korábbi trénere érkezik

Kézilabda
2026.01.21. 11:45

Női kosár NB I: edzőt váltott az Uni Győr a szigetszentmiklósi vereség után

Kosárlabda
2026.01.13. 11:49

Fél év után megváltak a vezetőedzőtől Callum Styleséknál – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.01.06. 11:59

NS-infó: Marián Sluka lehet a Békéscsaba 1912 Előre vezetőedzője

Labdarúgó NB II
2025.12.25. 15:40

NB I: az MTK-nál már fél éve téma volt az edzőváltás

Labdarúgó NB I
2025.12.22. 16:54
Ezek is érdekelhetik