Hivatalosan is bejelentették: Bori és Pollák az Újpestben folytatja

2008.08.31. 13:17
Címkék
A bajnok MTK Budapest két kiváló játékosa, Bori Gábor és Pollák Zoltán is az Újpest csapatában folytatja pályafutását. Bori egy évig kölcsönbe kerül a lilákhoz, Pollák öt évre igazol Újpestre.
Pollák Zoltán (középen) lila-fehérben folytatja pályafutását
Fotó: Németh Ferenc (archív)
Pollák Zoltán (középen) lila-fehérben folytatja pályafutását
Pollák Zoltán (középen) lila-fehérben folytatja pályafutását
Fotó: Németh Ferenc (archív)
Pollák Zoltán (középen) lila-fehérben folytatja pályafutását

Hosszas tárgyalássorozat ért véget vasárnap hajnalban, amikor az Újpest megegyezett az MTK két kiváló játékosa, Bori Gábor és Pollák Zoltán átigazolásáról.

Sallói István, a lila-fehérek sportigazgatója elmondta, az Újpest szombati, Kecskemét elleni bajnokija után tárgyaltak a két futballista szerződtetéséről, és végül vasárnap hajnalban megszületett a megállapodás.

Ahogy már korábban beszámoltunk róla, a címvédőnél már nem számítottak a két, válogatottban is megforduló futballistára.

„Nem változtatunk a játékos-politikánkon, továbbra is a fiatalokra építünk. Éppen ezért a hétvégén távozhat a csapattól Bori Gábor, Pollák Zoltán és Horváth Levente, hogy a helyükre még fiatalabb játékosok kerülhessenek” – nyilatkozta korábban a Duna Televízióban Domonyai László, az MTK klubigazgatója.

Az MTK idén nyáron megtörte bevett szokását, miszerint kulcsembereit külföldi kluboknak értékesíti.

Az is kiderült, hogy Bori egy évre, kölcsönben érkezik Újpestre, míg Pollák öt évre szóló szerződést ír alá a lila-fehéreknél.
Legfrissebb hírek

A harmadik társházigazda is nyert – az Egyesült Államok is továbbjutott

Foci vb 2026
25 perce

Videó: emiatt állították ki az amerikaiak hősét, nem lehet ott a Belgium elleni nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
37 perce

Balogun gólt lőtt, majd pirosat kapott, de az USA tíz emberrel is felülmúlta a bosnyákokat

Foci vb 2026
41 perce

Videó: Balogun gólt szerzett, majd LeBron James ikonikus mozdulatával ünnepelt

Foci vb 2026
59 perce

Balogun góljával vezet a szünetben az Egyesült Államok

Foci vb 2026
1 órája

Rudi Garcia: A labdarúgásban minden lehetséges, amíg hiszünk benne

Foci vb 2026
2 órája

A vb-történelem legkésőbbi góljával jutott tovább Belgium – statisztika

Foci vb 2026
2 órája

USA vagy Bosznia-Hercegovina? Elkezdődött a meccs

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik