Illovszky Rudolf végakarata: „Vasas-mezben temessenek!”

2008.09.23. 11:53
Címkék
Illovszky Rudolf halálával pótolhatatlan értékét veszítette el a Vasas – jelentette ki Markovits László, a piros-kék klub ügyvezető elnöke az után, hogy kedd hajnalban elhunyt a labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya, a Vasas egykori kiváló játékosa és edzője.
"Elsőként engem értesített a család, s ez nemcsak a klubelnöknek szólt, hanem annak is, hogy Rudi bácsival rendkívül bensőséges volt a viszonyunk, majdhogynem apámként szerettem őt” – mondta az MTI-nek Markovits László.„Tisztességes, egyenes, szorgalmas ember volt, még egy ilyen nem lesz a Vasas életében, ez egészen bizonyos. Szó szerint élt-halt a Vasasért, nem véletlenül neveztük el róla még életében a Fáy utcai stadiont, hiszen mindent, de mindent megtett szeretett klubjáért, azért, hogy sikeresek legyünk. Mindennél többet elmond, hogy a nekem írt búcsúlevelében, afféle végrendeletben azt kérte: Vasas-mezben szeretné eltemettetni magát."
Legfrissebb hírek

Pelé és Altafini után Yamal és Cubarsí az első kezdő tinédzserpár a kieséses rendszerben

Foci vb 2026
15 perce

Női vízilabda: szoros meccsen kikaptunk Hollandiától felkészülési mérkőzésen

Vízilabda
20 perce

Zverev jó két óra alatt továbbjutott a második fordulóból Wimbledonban

Tenisz
23 perce

Vingegaard jobb, mint valaha, Pogacar az első szakasz fontosságáról beszélt

Kerékpár
27 perce

NHL: Ovecskin visszatér Washingtonba a 22. idényére is

Amerikai sportok
42 perce

Vajon van-e meglepetés a spanyolok Ausztria elleni tizenegyében? – kezdőcsapatok

Foci vb 2026
44 perce

MLSZ: ismét Margitai Zoltán lett az NB II-es bizottság elnöke

Labdarúgó NB II
45 perce

Felkészülés: egy góllal kikapott skót ellenfelétől a Paks

Labdarúgó NB I
49 perce
Ezek is érdekelhetik