Még folytathatja a megkezdett munkát Supka Attila és stábja

2008.10.08. 07:58
Címkék
A ZTE tíz bajnoki mérkőzése közül hármat megnyert, kettőt döntetlenre adott, ötöt pedig elveszített, ez a teljesítmény a 13. helyhez elegendő. Senki sem lepődött meg, amikor a vasárnapi, 1–0-s győri vereséget követően Nagy Ferenc elnök kijelentette, választ vár arra, miért maradnak el az eredmények.
Még nem kell mentegetnie magát
Fotó: Németh Ferenc (archív)
Még nem kell mentegetnie magát
Még nem kell mentegetnie magát
Fotó: Németh Ferenc (archív)
Még nem kell mentegetnie magát
A ZTE első embere hétfőn beszélt Supka Attila vezetőedzővel, a keret meghatározó futballistáival, kedden pedig folytatta a sort a többi játékossal és a stáb tagjaival. Arról nem számolhatunk be, hogy valakinek is megköszönte volna a munkáját, ám nincs kizárva, hogy a napokban ez is bekövetkezik.

„A beszélgetések során arra szeretnék választ kapni, hogy a csapat jelenlegi összetételében alkalmas-e a probléma megoldására” – mondta a klub elnöke, Nagy Ferenc.

„Az ellenfelek az elveszített meccsek egyikén sem futballoztak le bennünket a pályáról, azonban azt is látni kell: ha sorozatban elveszítjük a párharcokat, annak oka van. A bajnokság kezdete előtt az első hat hely valamelyikére lőttük be az együttest, hangsúlyozom, labdarúgók, edzők és vezetők közösen.”

„Nem titok, a játékosok csak az alapfizetésüket kapják meg, amíg nincsenek az első nyolcban, azonban ez nem büntetés, ezzel valamennyi kerettag már az idény kezdete előtt tisztában volt. Az állomány alkalmas a cél elérésére, és ha a rossz irány megfordításához személyi változásokra van szükség, akkor ez a lépést is megtesszük.”
Legfrissebb hírek

Mexikó előnyben? Az angolok kapitánya a FIFA szabályozását és a magaslatot emelte ki

Foci vb 2026
5 perce

Massimiliano Allegri lett a Napoli vezetőedzője – hivatalos

Olasz labdarúgás
6 perce

„Olyan nekem, mintha a fiam lenne” – Yamal érzelmes vallomást tett kisöccséről

Foci vb 2026
16 perce

A Real Madrid közleményt adott ki Enzo Fernándezről

Spanyol labdarúgás
18 perce

Chris Froome bejelentette visszavonulását

Kerékpár
18 perce

Magyar légiós csapatánál kapott munkát Nestor El Maestro

Minden más foci
30 perce

Tuchel szerint a FIFA-szabályozás hatalmas előnyt jelent Mexikónak

Foci vb 2026
49 perce

Kézilabda: a 13. helyen zárta az U20-as női vb-t a magyar válogatott

Utánpótlássport
51 perce
Ezek is érdekelhetik