Czvitkovics: a generációváltás okoz problémát az MTK-nál

2008.10.31. 21:22
A labdarúgó Soproni Ligában szereplő DVSC-TEVA középpályása, Czvitkovics Péter a hajdúsági klub honlapján volt csapatáról, az MTK-ról nyilatkozott. A futballista szerint a kék-fehérek idei gyengébb szereplésének a generációváltás az oka.
A labdarúgó Soproni Liga 13. fordulójának vasárnapi mérkőzésén a listavezető Debrecen a címvédő MTK-hoz látogat.A találkozóval kapcsolatban a hajdúságiak középpályása, a korábban tíz évig az MTK-ban futballozó Czvitkovics Péter nyilatkozott a dvsc.hu-nak.Czvitkovics elmondta, hogy vasárnapi ellenfelük idei gyengébb szereplésének oka (az MTK jelenleg a 8. a tabellán) az újabb generációváltás lehet.„Sok játékost eladtak nyáron, és ismét fiatalok érkeztek a keretbe. A generációváltás érződik náluk, az újak még nincsenek annyira hozzászokva az első osztályhoz” – fogalmazott a középpályás, aki 2007-ben igazolt a Debrecenhez. „Ennek ellenére rangadó lesz, még akkor is, ha nem úgy szerepelnek, mint tavaly. Úgy gondolom, vasárnap az MTK pályáján egy jó meccset játszunk majd” – mondta Czvitkovics.
Legfrissebb hírek

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

A Debrecen nehéz meccsen nyert a Vác ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:21

Dzsudzsák kérdő tekintete, Vasas-gólöröm az oldalvonalnál – galéria

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:54

Gert Remmel: Javaslom, hogy amikor a Vasas busza megáll Budapesten, vegyenek egy lottószelvényt!

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:34

Tíz perc alatt két gólt kapott a Vasas Debrecenben, mégis három ponttal távozott onnan

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 21:33

A Vasas technikás munkása

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 12:30

Bódog visszatér, a Nyíregyháza 17 éve nem nyert otthon a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 16:04