Labdarúgás: Farkas János-díjat alapított a szövetség

MLSZ MLSZMLSZ MLSZ
2008.10.31. 13:21
Címkék
A Magyar Labdarúgó-szövetség elnöksége úgy határozott, hogy minden esztendőben odaítéli a Farkas János-díjat, amelyet az a roma származású fiatal kap, aki viselkedésével a pályán és azon kívül is példát mutat társainak.

FARKAS ÁLOMGÓLJA BRAZÍLIA ELLEN

FARKAS ÁLOMGÓLJA BRAZÍLIA ELLEN


A díjat minden esztendőben július 15-én adják át - az 1966-os világbajnokság Magyarország–Brazília mérkőzésének évfordulóján. Azon a meccsen 3-1-re győztünk, és Farkas varázslatos gólt szerzett. Az első találatot Bene Ferenc szerezte a 3. percben, de Tostao hamarosan egyenlített. A 66. percben aztán Farkas János vezetést szerzett, s a végeredményt Mélszöly Kálmán – aki a találkozó hajrájában felkötött kézzel játszott – állította be 11-esből a 75. percben.

Farkas János 1942. 03. 27-én született, s 1959 és 1972 között a Vasas játékosa volt. Négyszer szerzett bajnoki címet, egyszer volt gólkirály, és háromszoros KK-győztes. A válogatottban 33 alkalommal szerepelt és 19 gólt szerzett. Tagja volt az 1964-es tokiói olimpián aranyérmes magyar együttesnek, s ahogyan az ugyanebben az esztendőben a spanyolországi Eb-n bronzérmes gárdának is.

A Farkas János-díjjal jutalmazott játékosok nem lehetnek idősebbek, mint a legendás csatár volt a braziloknak lőtt álomgólja idején - azaz csak a 24 év alatti fiatalok kerülnek számításba a serleg odaítélésekor.
Legfrissebb hírek

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
6 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
6 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
6 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
6 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
7 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
7 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
7 órája