DVTK: Tornyi Barnabás a szívére hallgatva tért vissza korábbi klubjához

2009.12.17. 09:07
Címkék
A labdarúgó Soproni Ligában szereplő Diósgyőri VTK régi-új vezetőedzője, Tornyi Barnabás a klub hivatalos holnapjának adott nyilatkozatában elmondta, a szívére hallgatva tért vissza korábbi klubjához.

„Nem racionális döntés volt visszatérni Diósgyőrbe, a szívemre hallgattam. Akárhányszor kérdezem magamtól, miért hagyom itt Katart, ahol minden jó, nem tudok egyetlenegy észérvet sem mondani. Azaz egyet mégis, Magyarországon szakértő közönségnek lehet focit csinálni, otthon nagyobb a szakmai kihívás. Az összes többi arról szól, hogy Diósgyőr…” – nyilatkozata a klub hivatalos honlapjának Tornyi Barnabás.

„Abból a szempontból érdekes lesz, hogy nincs egy nagykabátom sem, cipő is csak a pályán volt rajtam, civilben talán négy alkalommal vettem fel az elmúlt két évben, mert Katarban egy papucsban le lehet élni két évet. Nyugdíj előtt álló családapaként biztosítanom kell, hogy hol lakunk, mivel közlekedünk, meg kell teremteni a feltételeket, hogy csak a focira tudjak koncentrálni” – tette hozzá az együttes régi-új vezetőedzője, aki kitért a felkészülésre és az együttes keretére is.

„Az elmúlt két hétben minden anyagot leadtam, ebben benne van az edzésterv február végéig, az edzőtábor és az edzőmérkőzések időpontjai, az ellenfelek erőssége, a megmaradó és igazolandó játékosokra tett javaslataim. Bár a hivatalos bejelentés csak szerdán történt meg, de az eltelt két hétben is dolgoztunk.”

Legfrissebb hírek

Lenny Joseph: Az Üllői úton is gólokat szerezve jussunk tovább!

Európa-liga
19 perce

Price oktatott, Van Veen nagyot kiszállózva jutott elődöntőbe a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
7 órája

Fényesebb a láncnál – akard! Kamler János jegyzete

Európa-liga
8 órája

A 222-es csapdája – Csinta Samu publicisztikája

Atlétika
8 órája

Szombati sportműsor: Kisvárda–Kispest-Honvéd, NB II, NB III

Minden más foci
8 órája

Lenny Joseph: Az Üllői úton is gólokat szerezve jussunk tovább!; Pécsi Ármin: Nem gondolom, hogy hátraléptem volna

E-újság
8 órája

Bódog Tamás: Nagy és fontos győzelmet arattunk

Labdarúgó NB I
8 órája

Felkészülés: alsóbb osztályú csapatot vert a Barca és a Real, Sallaiék kikaptak a Monzától

Spanyol labdarúgás
9 órája