Vasas: ma fény derülhet a külföldi „megmentők” kilétére

2009.12.21. 10:12
Címkék
Hétfőn felmegy a függöny, s fény derülhet a Vasas labdarúgócsapatának mentőövet hajító külföldi befektetői csoport kilétére.
Az angyalföldi klubvezetők teljes titoktartás közepette tárgyaltak egy luxemburgi bejegyzésű svájci-olasz befektetőjelölttel a csapatot működtető gazdasági társaság 99 százalékos üzletrészének eladásáról. Markovits László elnök előszerződést kötött a cégcsoporttal, s rögtön kiebrudalta Mészöly Géza vezetőedzőt, hogy helyet csináljon az olasz és svájci alacsonyabb osztályban „pallérozódó” Giovanni Dellacasának, akinek munkáját sportigazgatóként Mauro Bressan segíti. A mai sajtótájékoztatón mindkét úriembert bemutatják a nyilvánosságnak, sőt kiderül, kik is helyeztek letétbe Svájcban mintegy háromszázötvenmillió forintnyi eurót, majd a befektetők bemutatása után a vadonatúj vezérkar ismerteti szakmai koncepcióját.Ugyanakkor az nem világos, hogy mi késztet egy külföldi cégcsoportot arra, hogy a gazdasági válság kellős közepén többségi (99 százalékos!) tulajdonosa legyen egy elenyésző, nulla forinthoz közelítő bevétellel működő honi labdarúgócsapatnak. Az angyalföldiek ettől függetlenül optimisták, úgy tudni: nem véletlenül, hiszen Markovits László a klub jogászaival karöltve olyan szerződést készített elő, hogy abból a Vasasnak nem származhat kára – történjék bármi.
Legfrissebb hírek

F1, Magyar Nagydíj, 3. szabadedzés

F1
16 perce

Halász Bence: Nagy kedvvel megyek vissza Budapestre

Atlétika
24 perce

Sakk: 16 magyar fiatallal kezdődik az ifjúsági csapat Eb

Utánpótlássport
50 perce

Videó: Lyles „kirobbant” a rajtgépből – a világ idei legjobbjával nyerte a 100 métert

Atlétika
1 órája

Vívó-vb: Dósa Dániel biztosan érmes Hongkongban!

Egyéb egyéni
1 órája

Sennától, Schumachertől és más legendáktól tanult Allan McNish

F1
1 órája

NB III: a Békéscsaba egy nappal a rajt előtt bejelentette új játékosait és vezetőedzőjét

Labdarúgó NB II
1 órája

Pécsi Ármin: Nem gondolom, hogy hátraléptem volna

Légiósok
1 órája