ETO: nem változik a játékospolitika, 3 évig külföldieket igazolnak

2010.01.26. 12:25
Hiába éri sok kritika a Győri ETO FC-t amiatt, hogy a vezetőség előszeretettel igazol külföldi játékosokat, Klement Tibor, a zöld-fehérek ügyvezetője a kisalfold.hu-nak elmondta, nem változtatnak a játékospolitikájukon: a dunántúli klub az elkövetkező három évben is főleg külföldi játékosokat igazol.

„A közeljövőben sem várható változás nálunk abban az irányvonalban, amelyet tavaly meghatároztunk. Both József képzési és szakmai igazgató felmérte az ETO teljes utánpótlását, és az ő információi alapján a jelenlegi tizenhat-tizenhét éves korosztályból várhatók olyan fiatalok, akik idővel beépíthetők lesznek az első csapatba. Ez mintegy három évet jelent, de addig is meg kell oldani az eredményes szereplésünket" – indokolta a klubvezetőség döntését Klement Tibor, a Győri ETO FC ügyvezetője.

 „Azok a magyar játékosok, akik számunkra erősítést jelentenének, a szerződéseikkel be vannak betonozva a mostani klubjukhoz. A kivásárlási áruk százötven-háromszázezer euró között van, ennyi pénzt a magyar futball körülményei között nem érdemes kiadni. A külföldön játszó magyar labdarúgók között is körülnéztünk, de vagy nem akartak hazatérni, vagy megfizethetetlenek voltak a számunkra" – mondta a sportvezető a Kisalföldnek.

Legfrissebb hírek

Piros-kék zászlók a cseppkőbarlangban – elfeledett élvonalbeli futballklubok 6. rész

Képes Sport
2026.04.28. 14:56

Gálázva jutott sorozatban tizedszer a négy közé az ETO a kézi BL-ben

Kézilabda
2026.04.25. 17:30

Szalai Ádám: Sikerült jó irányba elmozdulni

Magyar válogatott
2026.03.04. 06:32

A hátrányból felálló ETO szerencsés góllal legyőzte az Újpestet

Labdarúgó NB I
2026.02.28. 21:23

A DVTK nem tudta legyőzni hazai pályán a ZTE-t, kieső helyen maradt

Labdarúgó NB I
2026.02.28. 18:53

Hiába vezetett a Paks Kisvárdán, folytatódott a vereségsorozata

Labdarúgó NB I
2026.02.28. 16:23

Az MTK nem tudta megnehezíteni a Ferencváros dolgát a bajnoki örökrangadón

Labdarúgó NB I
2026.02.23. 21:50

Majdnem elszórakozta háromgólos előnyét a Pakson is nyerő ETO

Labdarúgó NB I
2026.02.22. 19:30
Ezek is érdekelhetik