Piros-kék zászlók a cseppkőbarlangban – elfeledett élvonalbeli futballklubok 6. rész

Száz évvel ezelőtt Miskolc városa és tágabb értelemben az északkelet-magyarországi térség sem szeretett volna kimaradni az újonnan szerveződő profi labdarúgásból. Eleinte úgy tűnt, a helyi vasutascsapatból – az MVSC akkoriban a vidék legjobbja volt – szerveződhet meg az új csapat, azonban a MÁV vezérigazgatósága nem engedélyezte az amatőr egyesületnek, hogy profivá váljon. A Miskolci Atléta Kör vállalta végül magára a feladatot, 1926 júliusában az egyesület választmányi ülésén Attila néven megalakult az új, immáron profi szintű csapat.

„Igyekszünk lehetőleg nagyon erős csapatot összehozni, minthogy azonban a bevételi lehetőség kezdetben nem lesz valami rózsás, csak később lesz meg az igazi csapat. Nagyon fontos az is, hogy a város részéről kellő támogatásban részesüljünk. Nem anyagiakat értek ezalatt, hanem megértést és jó indulatot, mellyel megalakulásunkat és majd a pályakérdést fogja velünk szemben megoldani” – fogalmazott a MAK egyik tisztségviselője a Miskolci Naplónak.

Az Attila a profi másodosztályba kapott besorolást, a bajnoki rajtig jó egy hónap maradt a keret összeállítására. A borsodiak kerete januárban a Bécsből hazatérő kiváló támadóval, Siklóssy Antallal bővült. A piros-kékek nagyszerűen szerepeltek az első idényben, a városban valóságos futball-láz tört ki, olykor már kicsinek bizonyult a Népkerti pálya. 1927. május 16-án a Somogy FC ellen az utolsó percben szerzett gól győzelmet és egyben bajnoki címet is ért, mivel akkorra már behozhatatlan lett az előny.

A Terézváros elleni utolsó bajnoki előtt a csapat tagjai zenekari kísérettel lampionos felvonulást szerveztek Miskolcon, majd szerenádot adtak a város polgármesterének, dr. Hodobay Sándornak. A 4:1-es hazai sikerrel záruló találkozó után kétszáz terítékes bankettel ünnepeltek Siklóssyék, amelyen felolvasták a Nemzeti Sport gratuláló táviratát is, sőt, választ is küldtek rá. „Ma érkezett szerkesztőségünk címére a bajnoki klub igen kedves és meleg hangú köszönőlevele, amelyben ígéretet tesz, hogy a jövőben is olyan becsülettel fog dolgozni a magyar sportért, mint ezidáig, már csak azért is, hogy megmutassa, hogy az elnyomott vidékben is van erő és akarat” – számolt be lapunk a reakcióról.

A miskolci futball fejlődéséért rengeteget tett a város polgársága és polgármestere, a húszas évek közepén a hatvanezres településen egymilliárd koronából épült fel a tízezer néző befogadására alkalmas modern sportpark. „A nagy munkának látható is már a gyümölcse. Minden Attila és minden piros-kék Miskolcon. Van már Attila-ásványvíz, az autókon piros-kék zászlócskák lengenek, a női és úri divatkereskedők tömegesen rendelik a két színt variáló ruhaanyagokat és nyakkendőket. Miskolcon mindenkinek piros-kék Attila-jelvény díszeleg a gomblyukában. A születendő fiúgyermekeket Attilának keresztelik. Nincs olyan gyermek és felnőtt Miskolcon, aki ne ismerné az Attila indulóját. Legújabban már az aggteleki cseppkőbarlangban is piros-kék zászló leng” – méltatta a Nemzeti Sport a törekvéseket.

Az említett induló egyébként így szólt (a Fel, fel vitézek dallamára): „Fel, fel Attila a csatára, / A profibajnokság ormára. / Pattog már a labda kinn a pályán, / Tempó Attila! – hangzik a nép száján.”

Az élvonalba jutó csapathoz nyáron csatlakozott az olasz bajnokság gólkirálya, az osztrák Anton Powolny, azonban az Intertől szerződtetett csatár csupán öt találatig jutott a profi I. osztályban, az Attila utolsóként búcsúzott. Némi gyógyírt jelentett, hogy a kupában első vidéki együttesként menetelt a döntőig, búcsúztatva a Hungáriát, a III. Kerületet és a Bocskait is! A fináléban a Ferencvárossal találkozott a piros-kék gárda, méghozzá az Üllői úton.

Az Attila teljes erőbedobással küzdött, de nemcsak a Ferencváros FC, hanem a játékvezetés is megnehezítette a miskolciak helyzetét. Azonban „a lesállások terén botrányosan ítélkező bírói triumvirátus” számos támadást állított meg – lapunk szerint tévesen. A második félidő elején szögletből egyenlített az Attila, de nem sokkal később visszaszerezte a vezetést a Ferencváros, szintén sarokrúgást követően.

Csakhogy a miskolciak szerint tévesen ítélt szögletet a bíró, ezért Pruha Antal és Powolny előbb reklamált, majd levonult a pályáról. A vendégek trénere, Nagy József megpróbálta őket visszatuszkolni, de a nézőtérről az Attila egyik elnökségi tagja a levonulásra adott parancsot, mire a játékvezető mindkét futballistát kiállította. Kettős emberelőnyben további három gólt szerzett a Ferencváros.

Az 5:1-es végeredménnyel záruló találkozó után Széll László játékvezetőt is megszólaltatta a Nemzeti Sport: „Midőn a miskolci játékosok körülvettek és kapacitálni igyekeztek, Powolny odajött hozzájuk és azt mondta: »Ugyan, hagyjátok, mit beszéltek vele!« És egy megvető kézmozdulatot tett. Ezért kénytelen voltam kiállítani. Erre Pruha is hozzám rohant és azt mondta: »Igaza van neki! Miért nem állít ki engem is?« Természetesen erre az ő kívánságának is eleget tettem.”  

A húszas évek végén idényről idényre ingázott az első és a másodvonal között a miskolci együttes, a harmincas évek első felére azonban megszilárdította pozícióját az élvonalban, noha egy számjegyű helyezést csupán kétszer ért el – 1932-ben nyolcadik, egy évvel később kilencedik lett. 1934 tavaszán heroikus küzdelemben maradt benn a csapat, amelyhez a kispestiek otthonában tűzeset miatt újrajátszott meccsen elért döntetlen és a Nemzeti SC fölötti 1:0-s győzelem is kellett.

1935 nyarán elhagyta a csapatot kapusa, Buzássy Ferenc, aki a Real Madridban folytatta pályafutását, ráadásul az Attilát 1932 és 1933 között erősítő Alberti Gyula személyében korábbi ismerőssel is találkozott a királyi gárdában.

Ekkor egyébként már csupán osztályozón tudta megőrizni első osztályú tagságát az Attila, de ideig-óráig úgy tűnt, a fennálló tartozások miatt mégis a Nemzeti FC indulhat az időközben már Nemzeti Bajnokságnak nevezett sorozatban. Azonban hiába játszottak le két fordulót is bajnokságból, a belügyminiszter döntésére mégis az Attila indulhatott az NB-ben, míg a Nemzetit visszasorolták. A miskolciaktól két pontot levontak, de attól függetlenül is utolsóként végeztek volna, a teljes idényben ugyanis csupán egyszer, a Törekvés ellen nyertek. Arra a találkozóra csupán nyolcszáz néző volt kíváncsi…

A gyönge lábakon álló klub a másodvonalban ugyan elkezdte a következő bajnokságot, és ideig-óráig úgy tűnt, Miskolc FC néven új formáció szerveződhet a helyén, de 1936. augusztus 28-án kimondták a profi csapat feloszlását. „Az Attila feloszlása azt jelenti, hogy Miskolcon meghalt a profi futball is, mivel most már a Miskolc FC további szerepléséről sem lehet szó” – vonta le a szomorú konzekvenciát a Felsőmagyarországi Reggeli Hírlap. „Az Attila kezdeti szép szereplése után egyre jobban visszaesett, aminek legfőbb oka volt, hogy játékosai elvesztettek minden kapcsolatot a várossal és a csapat csak névleg, de lényegileg nem volt miskolci. A közönség – amely különben a profi futball minden vonalon mutatkozó csődbejutásával egyidejűleg másutt is – Miskolcon is elvesztette közvetlen kapcsolatát a csapattal és ez az érdeklődés és a látogatottság rovására ment. Az Attila pénzzavarba jutott és abból a legutóbbi időkig sem tudott kilábolni” – összegezett a lap.

A térség azonban nem maradt sokáig élvonalbeli futball nélkül, 1940-ben az akkor még önálló településnek számító Diósgyőrben a vasgyáriak egyesített csapata, a szintén piros-kék színeket viselő DiMÁVAG (DVTK) szerepelt a legmagasabb osztályban.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2026. április 25-i lapszámában jelent meg.)