Kecskemét: 20 millió forint erősítésekre, öten érkezhetnek

2010.01.05. 18:34
Címkék
A KTE-Ereco labdarúgócsapata január 6-án találkozik először az új évben. A klub egyik tulajdonosa, Rózsa Pál a Petőfi Népe Bács-Kiskun megyei napilapnak elmondta, négy-öt játékossal szeretnének szerződtetni a télen, és az erősítésekre összesen nagyjából 20 millió forintot szánnak.

„Most még nem tudom megmondani, hogy kikkel erősítünk a télen, de bízom abban, hogy két-három nap múlva konkrét nevekkel tudok szolgálni. Jó esetben négy-öt játékos érkezhet hozzánk, rossz esetben csak egy-kettő. Tíz-húsz millió forintot költenénk az új játékosokra. Elsősorban kölcsönjátékosokban gondolkodunk, és csak másodsorban vásárlásban." – nyilatkozta a Rózsa Pál, a kecskeméti csapat egyik tulajdonosa a Petőfi Népe Bács-Kiskun megyei napilapnak.

 

A sportvezető hozzátette, továbbra is tárgyalnak a jelenleg klub nélküli Csizmadia Csabával, akinek több kérője is van, így nem lesz egyszerű megállapodni vele.

Megfelelő ajánlat esetén távozhat Csertői Aurél csapatától a kameruni Mbengono Yannick, akinek a vételára a hírek szerint elérheti a 80 millió forintot.

Legfrissebb hírek

Littler történelmi rekordokat állít fel a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
49 perce

Kristoffer Zachariassen: Vissza akarjuk szerezni a bajnoki címet!; Idén is meglepetés a hungaroringi időmérőn: Norrisé a rajtelsőség

E-újság
1 órája

Aranyláz a Mecsekalján – Pucz Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
1 órája

Fő a jókedv! – Malonyai Péter jegyzete

Minden más foci
1 órája

Vasárnapi sportműsor: Paks–FTC, DVSC–PAFC, Vasas–ETO FC, vízilabda-vk-döntő a görögök ellen

Minden más foci
1 órája

Jacobacci: Együtt tudunk élni ezzel az eredménnyel, a játékkal pedig kifejezetten elégedettek lehetünk

Labdarúgó NB I
1 órája

A PSG után a Real Madrid is megegyezett Yan Diomandéval, már csak a Leipziggel kell dűlőre jutni – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2 órája

Pontmentéssel tért vissza a Honvéd – Baki a 88. percben egyenlített

Labdarúgó NB I
3 órája